Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyáltalán nem biztos, hogy az új koalíciós megállapodásban elfogadott, a pártok által aláírt összes intézkedés megszületik – tudta meg a Népszabadság.
A lap szerint több esetben csak a lehetőségét vizsgálják az esetleges változtatásoknak. A cégeket érintő elképzelések közül ilyen a behajthatatlan követelések áfáját érintő módosítás, amely szerint a vállalkozások, ha az általuk kiállított számla alapján átutalták az áfát, de partnerük nem fizetett nekik, visszakérhetnék a már befizetett adót. Az szinte biztosnak tűnik, hogy kiterjesztenék a csoportos áfafizetés lehetőségét, így az egy tulajdonoshoz tartozó, kapcsolt vállalkozásoknak nem kellene áfát felszámolniuk az egymás közötti ügyletekre. Az áfacsalások visszaszorítását célozná az úgynevezett fordított adózás bevezetése. Ekkor nem a számla kibocsátója számítja fel és fizeti be az áfát, hanem a vevő, aki rögtön le is vonja azt. Jelenleg a hulladékkereskedelemben alkalmazzák ezt a módszert, most a számítástechnikai cikkek forgalmazására és az ingatlanügyletekre is kiterjesztenék. A koalíciós csomag rendelkezik az adóhatóság megerősítéséről is, itt emelnék a mulasztási bírságokat és bővítenék az APEH kapacitásait. Tervezik azt is, hogy az adórevizorok még a működés megkezdése előtt ellenőriznék a megalakuló cégeket, ténylegesen megvan-e a bejelentett székhelyük, telephelyük, és ott dolgoznak-e a tisztviselőik.
Forrás: Napi Gazdaság
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!