Idén már 910 ezren vették igénybe az öngondoskodást adókedvezményt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdemes kihasználni az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt, aki idén indít, illetve folytat ilyen célú megtakarításokat, akár 280 ezer forint adójóváírással is számolhat – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az öngondoskodást adókedvezménnyel és az adminisztrációs terhek átvállalásával segíti a kormány, az intézkedések eredményeként az idén több mint 910 ezer magánszemély vett igénybe összességében csaknem 43 milliárd forint összegű adókedvezményt 2019-es befizetései után.

Az adókedvezmény igénybevétele rendkívül egyszerű – hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta: a magyar e-szja rendszerben Európában egyedülálló módon a bevallási tervezet tartalmazza a kedvezmény igénybevételéhez szükséges sorokat és a pénztár számlaszámát. Kizárólag a két vagy több pénztárba befizető magánszemélynek kell dönteni arról, hogy melyik pénztárba utalja az adóhivatal a visszajáró adó összegét.

Az adókedvezményt a magánszemélyek, akik még idén kötnek ilyen szerződést, már jövőre igénybe is vehetik. Minden befizetés után igénybe vehető az adókedvezmény, ami a befizetések 20 százaléka, de az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári befizetésnél maximum egy évben 150 ezer forint, a nyugdíj-előtakarékossági számlánál legfeljebb 100 ezer (illetőleg 130 ezer), a nyugdíjbiztosítási szerződés esetén pedig 130 ezer forint a felső korlát. Ha valakinek több fajta nyugdíjcélú megtakarítása is van, akkor az adókedvezmény éves korlátja 280 ezer forint.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?