Ilyen is van: mégsem kell adót fizetni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tekintettel a lakosság megemelkedett terheire, Erzsébetváros a korábbi tervekkel ellentétben mégsem vezeti be a kommunális adót – közölte a VII. kerületi önkormányzat.

Erzsébetváros képviselőtestülete a keddi rendkívüli ülésén elfogadta az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetőinek erről szóló javaslatát, amelynek értelmében felkérték a polgármestert a kommunális adó bevezetéséről szóló rendelet hatályon kívül helyezésére.

A kommunális adóból tervezett bevételek kiváltása érdekében azonban elhalasztanak bizonyos, kerületfejlesztést érintő feladatok egy részét, például Bethlen Gábor tér felújítását, szüneteltetnek egyes nem kötelező feladatok ellátását, például a társasházak céltámogatását, valamint újabb források bevonását is tervezik – derül ki az önkormányzat közleményéből.

A kommunális adó bevezetéséről még novemberben döntött az erzsébetvárosi testület és a Polgármesteri Hivatal erről levélben értesítette a lakókat. Az idei költségvetés részletes egyeztetésekor azonban a kerületet vezető MSZP- és SZDSZ-frakciók tagjai, tekintettel a lakosság megemelkedett terheire, arra törekedtek, hogy a költségvetés módosításával a novemberben elfogadott rendelet kötelezettségeitől eltekinthessenek – olvasható a közleményben.

Forrás: Hírszerző


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.