Ingatlanpiac hatása az adókra: lehet, hogy pozitív lesz?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit konzervatív párt az örökösödési illeték eltörlésén gondolkodik, mivel családok milliói kerültek már eddig is csapdájába. Az emelkedő lakásárak miatt egyre több ingatlan kerül az örökösödési illeték hatálya alá, így folyamatosan növekszik az adónem népszerűtlensége.

Még korábban a gazdagok fizették ezt az adónemet a tulajdonukban lévő ingatlan magas értéke miatt. A mostani piaci körülmények között jelentős közepes bevétellel rendelkező család vált érintetté.

Az örökösödési illetéket a 300 ezer font feletti értékű ingatlannal rendelkezőknek kell fizetnie, mértéke a határ feletti összeg 40 százaléka. Az elmúlt 5 év során a kormány bevétele 50 százalékkal nőtt ebből az adónemből. 1996-97-ben 1,6 milliárd font volt a bevétel, 2006-ban már 3,5 milliárd font, és még az idén is jelentős növekedést várnak, összesen 4 milliárd fontot.

A Halifax becslései szerint az otthonok 12 százaléka tartozik már az adó hatálya alá, ami 2,3 millió háztartást jelent. A jelenlegi piaci folyamatokat tekintve 2020-ra ez a szám további 2 millióval növekedhet, miközben a küszöbérték nem változik. Megoldást jelenthetne ha a küszöbértéket emelnék a lakásárak emelkedésének arányában.

Hivatalos megegyezés egyelőre még nem született a probléma megoldására, de mindenképpen pozitív gondolatokat ébreszt a lakástulajdonosokban, hogy a kormány is foglalkozik a kérdéssel.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.