Iparűzési adó: visszautalás csak külön kérésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH csak külön kérelemre tudja visszautalni a tévesen befizetett iparűzési adóelőlegeket.

A helyi iparűzési adóval kapcsolatos adóelőleget két időpontban, március 15-éig, illetve szeptember 15-éig kell befizetni. Az idei évtől azonban változtak a befizetéssel kapcsolatos szabályok, így a 2010. március 15-én esedékes kötelezettséget még a helyi önkormányzat által kibocsátott fizetési meghagyás alapján az önkormányzati adóhatósághoz kellett teljesíteni. Hasonlóan kell még eljárni a 2009-ről szóló bevallás és 2010. május 31-éig az adókülönbözet elszámolása kapcsán is.

A szeptember 15-én határidős adóelőleget viszont már az állami adóhatósághoz kell befizetni – áll az APEH szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A 2010. évi feltöltési kötelezettséget – annak bevallásával együtt – szintén az APEH felé kell teljesíteni, mégpedig december 20-áig.

Azoknak az adózóknak, akik tévedésből az APEH-hoz fizettek be helyi iparűzési adóelőleget az elmúlt napokban, az adóhatóság csak külön kérelemre tudja visszautalni a tévesen befizetett összegeket – hívják fel rá a figyelmet. Fontos tudni, hogy a kért visszautalást abban az esetben teljesíti az állami adóhatóság, ha az adózónak nincs az APEH-nál nyilvántartott köztartozása.

Forrás: Privátbankár


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz, csaknem egyharmaduk fél évente, 17 százalékuk havonta egyszer jótékonykodik – mondta a Visa Magyarországért felelős területi vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

Még korántsem került pont a Booking-ügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a hatóság ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség.