Játék a kulcsokkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Talán több vállalkozó is kiszámolta már, mennyivel kell kevesebbet fizetni annak köszönhetően, hogy júliustól 500 millió forint adóalapig csak tíz százalék társasági adót kell fizetni 19 helyett. Már ha az országgyűlés sort kerít a zárószavazásra, és a szöveget aláírja a köztársasági elnök.

A tíz százalékos kulcs egyáltalán nem újdonság a társasági adóban. Kedvezményes adózásra eddig is volt lehetőség, ám azt egyrészt csak 50 millió forint adóalapig lehetett igénybe venni, másrészt egy sor feltételnek is eleget kellett tenni. Júliustól azonban ezek a korlátok megszűnnek, az adórendszer így sávossá alakul.

A Napi által összeállított kalkulátor ebben nyújt segítséget azzal a kiegészítéssel, hogy azt legfeljebb játék gyanánt lehet használni. Mivel a cél az volt, hogy nagyságrendben megmutassuk, adott adóalap mellett mekkora az adóterhelés az idén és ez mekkora csökkenést jelent 2009-hez képest, jelentős egyszerűsítésekkel éltünk. A rendszer nem vesz figyelembe például adókedvezményeket, nem számolja ki a vállalkozás helyett az adóalapot. Ezek a plusz elemek ugyanis átláthatatlanná tennék a kalkulátort.

A megspórolható adóról annyit, hogy annak minimum összege nulla forint is lehet: ha egy 50 millió forint éves adóalapú cég eddig is igénybe vette a kedvezményt, nem nyer semmit a módosításon. Ezeket a cégeket ugyanakkor valószínűleg egy kezünkön meg tudnánk számolni. Szintén nem nyer az a cég, amelyiknek nincs pozitív adóalapja.

A lehető legtöbbet az a cég nyerhet, amelynek adóalapja 500 millió forint felett van – az már mindegy, mennyivel – és eddig nem vette igénybe a kedvezményes kulcsot. Ezek a cégek 22,5 millió forintot nyernek – az adókedvezményeket az egyszerűség kedvéért nem számítjuk ide.

Forrás: http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=452312&place=legordulo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.