Jön a kataemelés jövőre? A PM vizsgálja a kamara javaslatát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pénzügyminisztérium megvizsgálja a kamara azon javaslatát, miszerint ha egy üzletfélnek a katás vállalkozó évente hárommillió forintnál többet számláz, a hárommillió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár negyvenszázaléknyi) adót kellene leróni, illetve azt az ötletet is, hogy hatmillió forint árbevétel felett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

Csak a visszaélések visszaszorításával tarthatja meg a kata a versenyképességét, a Pénzügyminisztérium ezért minden erre vonatkozó javaslatot megvizsgál – közölte a Pénzügyminisztérium az ATV kérdésére.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatáról van szó. A kamara javaslata szerint ha egy üzletfélnek a katás vállalkozó évente hárommillió forintnál többet számláz, a hárommillió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár negyvenszázaléknyi) adót kellene leróni – derült ki a kamara elnöke, Parragh László Magyar Nemzetnek adott interjújából. Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, s megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként – lényegében színlelt szerződéssel – alkalmazzák dolgozóikat. A kamara – második pontként – támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is. Például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig ötvenezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke – olvasható a lapban.

A Pénzügyminisztérium ATV-nek adott válasza szerint „azok a nagyobb cégek, amelyek munkaviszony helyett katásként foglalkoztatják alkalmazottjaikat, nemcsak a költségvetést károsítják, hanem jelentős illegális versenyelőnyre tesznek szert a tisztességesen adózó vállalkozókkal szemben, és az alkalmazottat is megfosztják számos munkavédelmi jogosultságtól.

A Pénzügyminisztérium elemzése alátámasztotta a piaci jelzéseket. Vizsgálta, hogy milyen arányban váltak katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak. 2013-ban a katásoknak mindössze 3 százaléka volt korábban alkalmazott, ez az arány 2019 végére elérte a 40 százalékot.

A koronavírus-járvány ráadásul még kiszolgáltatottabbá tette azokat, akiket illegálisan katásként alkalmazott a cég. A katás vállalkozói szerződését ugyanis azonnal fel lehet mondani, míg a munkavállalót védik a munkajogi szabályok”.

A téma tavaly is felmerült, akkor közleményt adott ki a Pénzügyminisztérium, miszerint a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását.

Jelenleg is szigorúan szabályozott, a NAV mikor tekintheti és mikor nem bújtatott munkaviszonynak a katás vállalkozó munkáját.


Kapcsolódó cikkek

2020. március 2.

A korábbi alkalmazottakból kerül ki a katások harmada

Jelenleg Magyarországon több mint 430 ezer vállalkozás a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), vagy a kisvállalati adó (kiva) szerint adózik, ezért a héten összeülő, negyedik Adó-Tanácskozás fókuszában a két legnépszerűbb hazai adófajta áll – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
2020. május 26.

Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után lesz-e hátraarc?

Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.