Kétszáz százalékos bírság az adócsaló cégek ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minimumbírság igazolatlan eredetű árunál, akár háromszorosára emelkedő bírság adóhiánynál, a cégalapítók előzetes ellenőrzése – többek közt ezeket tartalmazza az adócsomag, amellyel az adómorált javítaná a kormány.

A javaslat szerint az adóhatóság megtagadja az adószám kiadását, ha olyan kéri, akinek korábbi cége nagy adótartozást halmozott fel. A parlamentnek benyújtott törvénytervezet szerint az állam a cégek kockázatosságát is felmérné, a rizikós vállalkozások egy évre „fokozott” adóhatósági figyelemre számíthatnak, adócsalásért pedig sokkal nagyobb büntetést kell majd fizetni, mint eddig kellett.

Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 12-én, az otthonvédelmi akcióterv ismertetésekor a cégek adózási szabályairól is beszélt. „Azt javasoljuk, hogy akinek a cége jelentős adótartozással szűnt meg, ne alapíthasson újabb céget, azaz ne kaphasson adószámot. Javaslom, hogy adószám-felfüggesztés helyett adószámtörlésre kerüljön sor a jövőben” – mondta a kormányfő akkor.

A pénteken benyújtott adótörvények között a miniszterelnök ígéretei is megjelennek. A kormány olyan jogszabályjavaslatokat terjesztett a parlament elé, amely új eszközöket ad a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezébe. Lesz előzetes adóregisztráció, lehetővé válik a törvény indoklásában „kockázatos” jelzővel illetett cégek nyomon követése, „az adómorál erősítése” érdekében pedig szigorodnak a büntetések is. A kormányfő által említett adószám-törlés a javaslat szerint a nagy adótartozással rendelkezőkre vonatkozna, akik nem rendezik korábbi cégük elmaradását. (A felfüggesztés után az adószámot vissza lehet kapni, a törlés után azonban már nem.)

A dokumentum szerint a cél „az adóelkerülés és a feketegazdaság elleni küzdelem”. A változások nagyobb állami felügyeletet jelentenek a cégek számára, mivel már a cégalapításkor alapos ellenőrzés alá kerülnek a tulajdonosok és a cég felső vezetői, sőt az adóhatóság a jövőben minősítené is a vállalkozásokat aszerint, hogy mennyire kockázatosak adózási szempontból. A kormány már korábban beterjesztette a javaslatát, amellyel megszüntetné az egyszerűsített cégeljárást, ami eddig lehetővé tette az egyórás cégalapítást. Ehelyett fokozott állami figyelemre és adott esetben hosszú papírmunkára számíthatnak a cégek.

200 százalékos adóbírság

Bizonyos esetekben alaposan megszigorodnak a büntetési tételek. Ha egy cég kevesebb adót fizetett be a szükségesnél, akkor adóbírságot fizet, amelynek mértéke az adóhiány 50 százaléka. Ezen nem változtatna a kormány javaslata, de a bűncselekmény miatti adóhiány utáni büntetést drasztikusan emelné. Ha a bevétel eltitkolásával, dokumentumok meghamisításával vagy megsemmisítésével érte el a cég, hogy kevesebbet adózzon, eddig az adóhiány 75 százalékát kellett fizetnie büntetésként, a javaslat ezt 200 százalékra emelné. Vagyis 100 forint adóhiányt kamatostul kell megfizetni, és még 200 forint bírság is járna mellé. Megszűnik viszont a minősített adózók kedvezménye, akik eddig 20 százalék bírságot fizettek adóhiányuk után.

Folytatás az origo cikkében, az alábbi linken.

Forrás: origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.