Kis magyar pénztörténet – A forint mindenek felett? (8. rész)

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. november 8.
Címkék: , , ,
Rovat:
A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. A pengő bukását követően a forint gyorsan stabilizálódott, kisebb válságoktól eltekintve több mint hetven éve megbízható és elfogadott fizetőeszköz. A kérdés jelenleg az, hogy lesz-e helyette euró, és ha igen, mikor. Sorozatunk befejező részéhez értünk.

„… nagy bölcsesség az, ki célt tud tenni maga kívánságainak.”

(Zrínyi Miklós: Mátyás király életéről – az MNB inflációs jelentésének mottója is)

A forint a bevezetését követő időszakban jelentős – 60%-ot meghaladó – értékvesztést szenvedett el. Ez természetesnek tekinthető a pengő hiperinflációját követően, még akkor is, ha a bevezetést rendkívül alapos közgazdasági elemzések előzték meg.

A kezdeti elbizonytalanodást követően a forint stabilizálódott, olyannyira, hogy az 1970-es évek elejéig a belföldi stabilitása nem volt megkérdőjelezhető, külföldön viszont nem, vagy igen leértékelt árfolyamon fogadták el csak fizetőeszközként, a konvertibilitás nem volt biztosítható.

A békekölcsön

A lakossági fogyasztási piacról az elkölthető, megszerzett jövedelem egy részét az úgynevezett terv- és békekölcsön-jegyzésekkel vonták ki. Már az elnevezés is eufemizmus, mivel ténylegesen az állam hitelt vett fel a lakosságtól, hogy a világháborús készülődés miatt szükséges iparosításhoz forrásokat biztosítson. Az első három kibocsátásra ez mindenképpen elmondható.

Az első kibocsátásra 1949 őszén került sor, majd ezt követően 1956-ig többször is sor került kötvényjegyzésre, összesen hat alkalommal 6,7 milliárd forint értékben. Erőteljes agitációra volt ahhoz szükség, hogy ebből 5,4 milliárd forintot lejegyezzenek. Az általános elvárás az volt, hogy a dolgozó emberek éves keresetükből egyhavi bért fordítsanak kötvényjegyzésre.

Békekölcsön 1952-ből

Két típusú kötvényt bocsátott ki az állam, egyrészt sorsolással lehetett nagyobb összegű nyereményekhez jutni, másrészt bocsátottak ki kamatozó állampapírokat is. Az utóbbi nem volt jelentős mértékű.

A negyedik, ötödik és hatodik békekölcsönt már közvetlenül az életszínvonal emelésére szolgáló beruházásokra, a könnyűipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság fejlesztésére bocsátották ki. A lejegyzett kötvényekből befolyt pénz egy részével (kezdetben 25, később 50%-ával) az adott település tanácsa rendelkezhetett, fordíthatta azt szociális és kulturális célokra.

A békekölcsönök visszafizetése 1977-ig húzódott el. A névleges értéken visszafizetett összeg reálértékben töredéke volt a jegyzésre befizetett összegnek, kétségtelen viszont, hogy a békekölcsön hozzájárult a II. világháborút követő újjáépítéséhez, illetve a forint stabilizálásához is.

Új Gazdasági Mechanizmus, olajválságok

Az 1960-as évek közepére egyértelművé vált, hogy a szovjet elvárásoknak megfelelő gazdaságpolitika egyre nagyobb relatív elmaradást idéz elő a fejlett országok gazdaságaihoz viszonyítva. Több éves előkészítés után 1968-ban elindult az Új Gazdasági Mechanizmusnak nevezett gazdaságélénkítési program, amely a szocializmus keretei között próbált lazítani a tervutasításos rendszer kötöttségein. A program eleinte sikeres volt, majd kudarcot vallott. A moszkvai pártvezetés rákényszerítette a magyar pártvezetést és kormányzatot a program feladására, illetve visszafordítására. Cserébe Kádár megkapta az olcsó olaj ígéretét (ezt egy ideig teljesítették is), valamint a világpiacon eladhatatlan termékek átvételét.

Az infláció alakulása
(1960–2018, előző év = 100)

(Forrás: KSH)

Az 1973. október 17-én kezdődött első olajválság megrengette a magyar gazdaságot is. A politikai vezetés a Moszkvai ígéreteket elfogadva, hitt (vagy legalább is próbálta elhitetni a társadalommal), hogy az olaj áremelkedése, a világpiaci problémák elől Moszkva védőernyőt nyújt, ahogyan akkoriban fogalmaztak, az áremelkedés és válság „nem gyűrűzik be” Magyarországra. Ez természetesen közgazdasági nonszensz, a propaganda viszont eredményesebb volt a realitásoknál.

A hetvenes évektől kezdve megkezdődött a forint gyengülése, az infláció –akkoriban elfogadhatatlan szintre – 3-5%-ra emelkedett. A lakosság életszínvonalának fenntartása, illetve növelése továbbra is kiemelt cél volt, ezt alapvetően a szocialista országok relatíve olcsó termékeivel próbálták biztosítani, a finanszírozást viszont hitelekből fedezték, megkezdődött az ország eladósodása. Az 1979-re datálható második olajválság tovább súlyosbította a helyzetet, a moszkvai ígéretek is szertefoszlottak, az eladósodás tovább folytatódott, az infláció már megközelítette a 10%-ot.

A nyugati hitelek igen kis hányadát fordították fogyasztási kiadásokra, tetemes része a korábbi hitelek törlesztésére, az elszenvedett árfolyamveszteségek kompenzálására folyt el, illetve nem kis mértékben olyan országoknak folyósította tovább a hiteleket Magyarország, amelyek esetében a visszafizetésnek igen csekély volt az esélye.

A 80-as évek elejére beszűkültek Magyarország hitelfelvételi lehetőségei, a súlyos eladósodottság mellett csak igen magas felárral tudott az ország hitelekhez jutni. Mentőövet jelentett 1982-ben az IMF-hez és a Világbankhoz való csatlakozás, ezt a moszkvai vezetés sem tudta megakadályozni, a világpiacon az ország hitelképesebb lett.

Magyarország GDP arányos nettó államadóssága 1973-ban 9,2 % (805 millió dollár) volt, ez 1989-re 66,5%-ra (14,9 milliárd dollár) emelkedett. A bruttó államadósság 1973-ban 2,1 milliárd dollár, 1989-ben 20,4 milliárd dollár volt (2018-ban az összeg 101,7 milliárd dollár, ez a GDP-nek 70,8%-a).

A rendszerváltás és következményei

Az 1980-as években a keleti tömb meggyengült. Ennek számos politikai és gazdasági oka volt (felsorolásuknak, elemzésüknek itt most helyt nem adunk), a szocialista országokban rendszerváltó helyzetek alakultak ki. A változásokat megkönnyítette a Szovjetunió világpolitikai szerepének csökkenése, a Gorbacsov által beindított reformgondolkodás, majd a Szovjetunió erodálódása, szétesése is.

Magyarországon a rendszerváltás egy több éves folyamat eredménye volt. Az egyeztetések eredményeképpen viszonylag békésen ment végbe, a korábbi állampárt (MSZMP) részt vett az előkészítésben, de nem mondott le hatalmi igényeiről, MSZP-vé alakulását követően részt vett a választásokon.

Az 1990. március 25-én és április 8-án tartott szabad választások eredményeként Antall József alakított kormányt. A kassza üres volt, az államadósság tetemes, és olyan intézkedéseket kellett hozni, amelyek próbára tették a társadalom türelmét is (lásd taxisblokád). A demokratikus politikai viszonyok kialakítása mellett át kellett alakítani a gazdaságot, a piacgazdasági viszonyok kialakításához privatizálni kellett a korábbi állami és szövetkezeti tulajdont, a múltban elszenvedett sérelmekért több százezren váltak kárpótlásra jogosulttá.

Antall József miniszterelnök és kormánya (1990. május 23.) (MTI Fotó)

A belső források elégtelensége miatt ez újabb hitelfelvételeket jelentett. Az új politikai vezetés nem kérte a korábbi hitelek elengedését (erre azért lett volna esély), átütemezést viszont igénybe vett. A privatizáció eredményeként sok nyugati és távol keleti multinacionális vállalat szerzett magyarországi érdekeltségeket.

Az infláció az 1990-es évek elő felében megugrott, egyes időszakokban megközelítette a 40%-ot. Az infláció megnövekedésének okai között a következőket érdemes kiemelni:

– növekvő munkanélküliség (mintegy egymillió munkavállaló tűnt el 1990-től a munkaerőpiacról), csökkenő GDP;

– kárpótlás, amelynek egyik „ára” volt a világpiacon is versenyképességet mutató mezőgazdaság szétverése;

– szocialista piacok (Szovjetunió, NDK, Csehszlovákia, Lengyelország) elvesztése;

– adósságállomány rossz struktúrája: IMF-nek, Világbanknak, fejlett országoknak tartoztunk, a mi adósaink viszont a lényegében fizetésképtelen (vagy fizetni nem akaró) országok közül kerültek ki;

– a közszféra mérete a rendszerváltással alig változott, sőt a kiépülő új intézményrendszer pluszforrásokat igényelt (Alkotmánybíróság, Számvevőszék, Kárpótlási Hivatal, privatizációs szervezet, szinte folyamatosan ülésező Országgyűlés, stb.);

– a társadalombiztosítási ellátások (egészség- és nyugdíjbiztosítások) terhei növekedtek a kényszernyugdíjazások, leszázalékolások, kényszer-betegállományok miatt;

– bankcsődök, a bankrendszer konszolidációja.

Az elszabaduló inflációt az egymást gyorsan váltó pénzügyminiszterek, ki jobban, ki kevésbé, de képesek voltak megfékezni. Itt most csak a nevüket soroljuk fel, tevékenységüket nem minősítjük: Rabár Ferenc, Kupa Mihály, Szabó Iván, Békesi László, Bokros Lajos. Hat év alatt öt pénzügyminisztert „használt el” a rendszerváltás, de tevékenységük összesített eredményeként 1996-ra az infláció mértéke 15, 1998-ra 10% alá csökkent, sikerült megállítani az infláció növekedését, nem kellett Magyarországnak egy harmadik hiperinflációt is elszenvednie a XX. században. Ezt már csak azért is ki kell emelni, mert a ’90-es évek első felében e hiperinfláció valós veszély volt.

A konvertibilitás megteremtése

A forint bevezetését követően nem volt konvertibilis fizetőeszköz, azaz nemzeti valutánk nem volt szabadon átváltható más pénznemekre. Ez az állapot évtizedeken át fennállt, a ’70-es, ’80-as években kabarétréfák folyamatos célpontja volt a nemlétező konvertibilitás.

A szocialista kereskedelmi kapcsolatokban – alapvetően a KGST-n (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) belül – 1964 és 1991 között egy sajátos elszámolási egységet alkalmaztak a partnerek, a transzferábilis rubelt. Ennek, nevével ellentétben nem volt valódi köze a szovjet rubelhez, amelytől árfolyama is eltért attól.

A felek transzferábilis rubelben tartották nyilván kereskedelmi bevételeiket, illetve tartozásaikat, elszámolását a Moszkvában működő Nemzetközi Gazdasági és Együttműködési Bank végezte a nemzeti bankok közreműködésével. A transzferábilis rubelt a KGST-n kívüli országok nem fogadták el hivatalos fizetőeszköznek.

A rendszerváltást követően irrelevánssá vált a transzferábilis rubel alkalmazása, a KGST felbomlott, Magyarország kereskedelmi és hitelkapcsolatai alapvetően átalakultak, a legfőbb partnerek megváltoztak. Ilyen körülmények között már fontossá vált a forint konvertibilitásának megteremtése is.

A konvertibilitáshoz vezető út első lépése a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény volt. Ez a kereskedelmi kapcsolatokban már megteremtette a szabad devizagazdálkodás lehetőségét.

A következő lépéseket a devizatörvény végrehajtásáról rendelkező 88/2001 (VI. 15.) Korm. rendelet, illetve a 2/2001. (PK. 9.) MNB rendelkezéssel módosított, a külföldi pénznemben és külföldiekkel végzett pénzügyi szolgáltatási és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységről szóló 15/1995. (PK. 18.) MNB rendelkezés tartalmazta.

Ezekkel a rendelkezésekkel 2001. június 16-ától megszűnt minden még fennálló devizakorlát belföldiek és külföldiek számára egyaránt, a forint konvertibilis lett.

A belföldiek számára szabaddá vált:

– a külföldiek által forintban vagy devizában kibocsátott, éven belüli lejáratú eszközökbe történő befektetés (rövidlejáratú eszköznek tekintve a befektetési alapok, társaságok jegyeinek megszerzését is), továbbá az átruházható eszközök megszerzése (derivatívok),

– éven belüli hitelnyújtás külföldiek részére és hitelfelvétel külföldiektől forintban és devizában egyaránt,

– külföldi bank és egyéb pénzügyi szolgáltatások igénybevétele,

–forintszámla nyitás külföldön, forintátutalás külföldre illetve külföldről,

– konvertibilis deviza, értékpapír, pénzpiaci és átruházható eszköz ajándékozása közeli hozzátartozói körön kívül is

– a belföldiek között devizával, valutával történő fizetés.

A külföldiek számára szabaddá vált

– az éven belüli lejáratú, belföldi kibocsátású eszközökbe történő befektetés (pl. kincstárjegyek),

– forint átutalás külföldre illetve külföldről.

Megszűnt

– a forint átváltásakor a forint eredetének vizsgálata.

Belföldiek, külföldiek számára megszűnt

– minden devizahatósági engedélyezés, bejelentési kötelezettség,

– a tranzakció okmányainak vizsgálata és az átutalási megbízások, valutaeladási bizonylatok devizahatóság részére történő megküldési kötelezettsége,

– a belföldi és külföldi fizetőeszközök kivitelének illetve behozatalának összegkorlátai, a külföldi fizetőeszközök kiviteli igazolása,

– a vagyoni érték kivitelének devizajogi korlátai,

– belföldiek és külföldiek közötti fizetési szabályok korlátai.

Forintot devizára, valutára, devizát, valutát forintra vagy más devizára, valutára átváltani továbbra is csak bankokban vagy erre engedéllyel rendelkező pénzváltóhelyeken lehet.

Lesz-e eurónk?

Magyarország 2004-ben, amikor belépett az Európai Unióba, ezzel kötelezettséget vállalt arra is, hogy teljesíti majd a Maastrichti kritériumokat, és bevezeti az Unió pénzét, az eurót. Ezt minden belépő tagállamnak vállalnia kell, a 2004-ben belépő tíz állam közül hét már bevezette az eurót, Magyarország, Csehország és Lengyelország még nem.

Magyar euró (próbaveret, 2004)

A bevezethetőség feltételeinek teljesítéséhez jelentős összegű EU-támogatásokat vett igénybe Magyarország is a Kohéziós Alapból.

A saját nemzeti valutáról való lemondás a nemzeti szuverenitás egy részéről való lemondást is jelent. Az önálló árfolyampolitikáról való lemondás szűkíti a kormányzat mozgásterét, nem kevésbé a Magyar Nemzeti Bank feladatkörét. Ez azt is jelenti, hogy csak konszolidált gazdasági és pénzpiaci viszonyok között szabad erre a váltásra sort keríteni. A Maastrichti kritériumok ezt a célt szolgálják, de teljesítésük még nem feltétlenül jelent konszolidált viszonyokat. Annak eldöntése, hogy mikor válik Magyarország éretté a bevezetésre kormányzati döntési kompetencia.

Az euró bevezetésének két legjelentősebb (hazai) intézményi szereplője a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium. A bevezetést a két intézmény első számú vezetője eltérő módon értékeli, és ennek a sajtón keresztül adtak hangot.

Matolcsy György jegybankelnök összességében is elhibázottnak tartja az egységes európai pénznemet, véleménye szerint már a bevezetése is elhibázott lépés volt, lehetővé kellene tenni a tagállamoknak az egységes monetáris rendszerből való kilépést (a szerző megjegyzése: ennek minden bizonnyal az EU szétesése lenne a következménye, és az európai gazdasági térség világgazdasági szerepének lényeges csökkenése).

Varga Mihály pénzügyminiszter nem tett le az euró bevezetéséről, sőt az unió egyik legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezésének nevezte az eurót. Ezzel egyrészt azt is üzente, hogy a kormányzat komolyan veszi a Maastrichti kritériumok teljesítését, az euró bevezetésére tett ígéretünket, illetve a sajtón keresztül is üzent a jegybankelnöknek, hogy nem ért vele egyet.

*****

Itt tartunk most a magyar pénztörténetben. A forint kétségtelenül sikeres nemzeti valutánk, a bevezetése óta eltelt 73 évben voltak megrendülései, de – köszönhetően a pénzügyi intézményrendszernek is – ezek csak ideiglenes válságokat jelentettek. Az euró bevezetése akkor jelent újabb lehetőségeket az országnak, ha az EU túljut a jelenlegi válságain (euró övezeti válság, főleg Görögországban, illetve a Brexit-válság). Ebben azért reménykedhetünk!

Szent István, Mátyás király, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor – magyar euró próbaveretsor, 2004

Irodalom:

Baka F. Zoltán: Varga Mihály kiállt az euró mellett – erős üzenetet küldve a jegybankelnöknek (https://mfor.hu/cikkek/makro/varga-mihaly-kiallt-az-euro-mellett–eros-uzenetet-kuldve-a-jegybankelnoknek.html)

Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938–1946 (Múltunk, 160-206.pp.) (http://www.multunk.hu/wp-content/uploads/2017/01/botosj_16_1.pdf)

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Csatári Flóra Dóra: Matolcsy: Az euró káros és meddő álom, amiből fel kell ébredni (https://index.hu/gazdasag/2019/11/03/matolcsy_gyorgy_euro_bevezetese_hiba_financial_times/)

Magyar Nemzeti Bank: 2019. 09. 26. Inflációs jelentés (2019. szeptember) (https://www.mnb.hu/kiadvanyok/jelentesek/inflacios-jelentes/2019-09-26-inflacios-jelentes-2019-szeptember)

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris Kiadó, Budapest, 2010) (https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_magyarorszag_tortenete/index.html)

Szabó Gergely: A magyar államadósság keletkezése (1973—1989) (Pénzriport, 2016) (http://www.penzriport.hu/letoltes/Magyar_allamadossag_keletkezese_1973_1989.pdf)

Verbászi Beáta: A rendszer tragédiája. Az 1968-as gazdasági reform előzményei, beindítása és kudarca Tudományos Közlemények 11. (2004. szeptember) (https://epa.oszk.hu/02000/02051/00002/pdf/EPA02051_Tudomanyos_Kozlemenyek_11_111-122.pdf)

Melléklet: A kis magyar pénztörténet korábbi fejezeteiről röviden

Az első részben bemutattuk a pénz „feltalálásának” társadalmi szükségességét, ismertettük a pénz funkcióit. Szent István verette az első magyar pénzeket, az első jelentősebb pénzreformot Károly Róbert hajtotta végre. Reformjának sikerességéhez nagyban hozzájárult, hogy Magyarország aranytermelése akkoriban az európai aranytermelés 80-90%-át tette ki, de jelentős volt az ezüstbányászat is.

A második részben szóltunk Luxemburgi Zsigmond 1405-ös pénzügyi törvényeiről, Hunyadi Mátyás intézkedéseiről, illetve az ezüsttallér megjelenéséről.

A cikksorozat harmadik részében az első nagy európai infláció kiváltó okait elemeztük, illetve Bethlen Gábor pénzpolitikájáról szóltunk, aki intézkedéseivel hatékony választ tudott adni a pénzromlásra.

A negyedik részben szóltunk a Rákóczi-szabadságharc pénzeiről, később Mária Terézia bocsájttatta ki az első papírpénzeket, a pénzrendszert – sajátos módon – ezüstalapúvá alakították, illetve arról, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején vert pénzérmék és nyomtatott bankók felirata már magyar nyelvű volt.

Az ötödik részben az ezüstalapú forintról az aranyalapú osztrák-magyar korona bevezetéséről szóltunk, amely fontos és szükségszerű lépés volt, de a késlekedés jelentős károkat okozott a Monarchiának.

A XIX. század végétől a második világháború végéig a magyar pénztörténetet jobbára a sodródás jellemzi. I. világháború, Tanácsköztársaság, II. világháború a fő történelmi események, de a trianoni békediktátum is jelentősen hozzájárult a kialakult válságokhoz. A korona egyre jobban elértéktelenedett. Egy új nemzeti valuta, a pengő bevezetését alapozta meg a Magyar Nemzeti Bank létrejötte, a népszövetségi kölcsön, illetve a kölcsön, nyújtásának és felhasználási feltételeinek teljesítése.

A háborús készülődés (győri program), majd a II. világháborúba való belépés ismét fedezetlen pénzkibocsátáshoz, visszafizethetetlen hitelekhez vezetett. A háborús bukást követően a pénzviszonyok is zűrzavarosakká váltak, a jóvátételi kötelezettségek az ország kirablásához vezettek. A terhek lakosságra való szétterítését ismét a pénznyomtatással próbálták megoldani. Sikertelenül, az 1946. év közepére a történelem legnagyobb inflációja következett be, a pénz kevesebbet ért, mint a papír, amire nyomtatták. Elkerülhetetlenné vált egy újabb pénzcsere. Ezt rendkívül körültekintően valósították meg, az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint stabil fizetőeszközzé vált.


Kapcsolódó cikkek:


Kis magyar pénztörténet – Koronától pengőig (6. rész)
2019. október 11.

A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. A XIX. század végétől a második világháború végéig a magyar pénztörténetet jobbára a sodródás jellemzi. I. világháború, Tanácsköztársaság, II. világháború a fő történelmi események, de a trianoni békediktátum is jelentősen hozzájárult a kialakult válságokhoz.

Kis magyar pénztörténet – … és megszületik a forint (7. rész)
2019. október 18.

A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. A Magyar Nemzeti Bank megalakulása, majd a koronát beváltó pengő bevezetése, az új nemzeti valuta stabilizálódása egy új felvirágzás ígéretét hordozta. Hogy mégsem így lett, azt ma már tudjuk.