Kutatói járulékkedvezménnyel ösztönöz a kormány
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kétféle módon is jelentős adókedvezményhez jutnak jövőre a kutatással is foglalkozó cégek.
A 2013. január 1-jétől életbe lépő kutatói járulékkedvezmény lényege, hogy a munkáltató adókedvezményt vehet igénybe a vállalkozási kutatóhelyen a minimum Ph.D. fokozattal rendelkező kutatók foglalkoztatása után, legfeljebb 500 ezer forintos munkabérig. Az adókedvezmény mértéke a szociális hozzájárulási adó teljes összege, ezen túl a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást sem kell megfizetni a tudományos címmel rendelkező munkavállaló után – közölte a kormányzati portálon a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kedvezmény költségvetési hatása mintegy 2 milliárd forint.
Az elfogadott adótörvények egy másik, kutatás-fejlesztés szempontjából kedvező változást tartalmaznak: január elsejétől az a vállalkozás is igénybe veheti a maximum 50 millió forintos társasági adóalap-kedvezményt, amelyik központi költségvetési szervként működő kutatóintézettel, valamint közvetlenül vagy közvetve többségi állami tulajdonban lévő, gazdasági társaság formájában működő kutatóintézettel köt kutatás-fejlesztésre irányuló együttműködési megállapodást. Ez a kedvezmény mintegy 1,5 milliárd forint bevételkiesést jelent a minisztérium kalkulációja szerint.
„Az intézkedés rendkívüli előnyökkel jár az innovatív kkv-k számára, hiszen K+F tevékenységüket ezentúl házon belül is meg tudják valósítani” – olvasható a tárca közleményében.