Luxusautókkal üzletelő bűnszervezetre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhatóság dél-alföldi pénzügyi nyomozói egyszerre mintegy harminc helyszínen csaptak le a bűnszervezethez köthető ingatlanokra és foglaltak le bizonyítékokat.

Három férfi ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával indult eljárás. Az egyik férfi a megrendelők igényei szerint cseh cégek nevére vásárolt luxusautókat magyar autószalonokban. Az értékes autókat kivitték Csehországba, ahol azokat forgalomba helyezték, és külföldi rendszámot kaptak. Ezután a megrendelők bérleti szerződéssel használták az autókat, majd a fiktív számlákkal magyar számlázási láncolaton átfuttatott járműveket kedvező áron meg is vették.

A bűnszervezet tagjai egy ideig a saját nevük alatt üzleteltek, de később már ukrán és magyar strómanok neve mögé rejtőztek. A konstrukcióval a magyar költségvetésnek több mint 500 millió forint kárt okoztak, mert a fiktív számlák közbeiktatásával az értékesítés áfáját nem fizették meg.

NAV

A bűnszervezet dél-alföldi vezetőjétől egy kiterjedt ismerősi kör vásárolta a járműveket, a vevők közé csak ajánlással lehetett bekerülni. A megrendelők között többen születésnapra, karácsonyra, diplomaosztóra vásárolták a luxusjárművet.

A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói egyszerre mintegy harminc helyszínen csaptak le a bűnszervezethez köthető ingatlanokra és foglaltak le bizonyítékokat. A gyanúsítottak cseh, szlovák, spanyol, magyar bankszámláit, ingatlanjait, járműveit is zárolták. A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását – közölte Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?