NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Országgyűlés akár már ma elfogadhatja a válságadók bevezetéséről szóló kormánypárti képviselői önálló indítványt és az év végéig meghosszabbíthatja az október 6-án a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében kihirdetett veszélyhelyzetet. A miniszterelnök napirend előtt a második akcióterv részleteit ismerteti.
A kormány a pénteki ülésén tárgyalta a jövő évi adótörvény-javaslatot és a második akciótervet, előbbit szombaton a nemzetgazdasági miniszter be is nyújtotta a parlamentnek. A kormányszóvivő aznap jelezte: Orbán Viktor a hétfői napirend előtti felszólalásában részletesen is beszámol majd a második akciótervről.
Az Országgyűlés tervezett napirendje szerint a válságadók bevezetéséről szóló képviselő indítványt és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozati javaslatot is a házszabálytól eltéréssel tárgyalnák, közvetlenül az interpellációs időszak után. Erről a képviselők szavaznak, a döntéshez négyötödös többség kell. A válságadók bevezetéséről szóló törvényjavaslatnál – amelyet pénteken nyújtott be Rogán Antal és Lázár János (Fidesz) – a házszabálytól való eltérést csak az LMP nem támogatja.
A törvényjavaslat az Orbán Viktor kormányfő által szerdán bejelentett válságadók mértékét rögzíti, amelyet a távközlési, a telekommunikációs és az energetikai szektor, illetve a kereskedelmi áruházláncok fizetnének be a költségvetésbe. A cégeknek az idei adót december 20-ig kell megállapítaniuk, bevallaniuk és megfizetniük.
Ugyancsak ma kezdenék tárgyalni és házszabálytól eltéréssel el is fogadnák az október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről szóló határozati javaslatot, amely kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap-katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elrendelt veszélyhelyzetet. (A jelenlegi szabályok szerint a kormány 14 napra hirdethet veszélyhelyzetet, ennek meghosszabbítása az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.)
Forrás: MTI
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A cég budapesti székhellyel rendelkezik, és a budapesti munkavállaló BKK bérlet helyett Pest vármegyei bérletet vásárol. Kérdés, hogy elszámolható-e adómentesen a vármegyebérlet a BKK bérlet helyett, illetve Budapest közigazgatási határán kívülről munkába járáshoz igénybe vett vármegyebérlet elszámolható-e számla nélkül adómentesen?
Május 31-ig kell elkészíteniük a társasági adóbevallásukat a naptári éves adózóknak. Azon cégek esetében, amelyek kapcsolt ügyleteket is bonyolítottak az adóévben, transzferár-nyilvántartás készítési, valamint transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség is felmerülhet. Összefoglaljuk a legfontosabb teendőket.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!