Május 1-től beszámolóküldés csak elektronikusan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2009. május 1–jét követően a számviteli beszámolót kizárólag elektronikusan lehet megküldeni, illetve közzétenni a cégszolgálat honlapján. A megküldés menetéről és az informatikai feltételekről külön tájékoztató honlapot indított az igázságügyi tárca. A 2009. május 1-je után postai úton beérkezett papír alapú beszámolókat a Minisztérium visszaküldia feladónak.

Az elektronikus beszámoló megküldésének általános és technikai feltételei a következők: az elektronikus beszámoló megküldéséhez elengedhetetlen, hogy a megküldő rendelkezzen kormányzati portál Ügyfélkapus hozzáféréssel. Amennyiben a megküldőnek nincs Ügyfélkapus hozzáférése, akkor azt létre kell hoznia. (Bővebb információk a http://www.magyarorszag.hu/ oldalon találhatók).

A beküldőnek le kell töltenie és telepítenie kell a http://www.e-beszamolo.irm.hu honlapról az elektronikus űrlap kitöltő programot, illetve az elektronikus űrlapot. Amennyiben informatikai szempontból helytelenül kitöltött elektronikus űrlapot küldenek be, akkor az elektronikus űrlapot (és csatolmányait) nem fogadják be. Erről a tényről a céginformációs szolgálat elektronikus úton tájékoztatást küld a beküldőnek. Ilyenkor a beszámoló nem fog megjelenni a honlapon.

A céginformációs szolgálat akkor nem fogadja be az elektronikus űrlapot, ha a Magyar Államkincstár által kibocsátott közzétételi költségtérítés befizetését tanúsító igazolás nem, vagy nem megfelelő formátumban lett az elektronikus űrlaphoz csatolva, a megjelölt mellékletek száma nem egyezik a ténylegesen csatolt mellékletek számával, valamint ha az elektronikus űrlap kötelezően kitöltendő rovata egyáltalán nem, vagy nem megfelelően lett kitöltve.

Számítástechnikai és műszaki feltételek

A nyomtatványkitöltő működésének minimális technikai feltételei az alábbi helyen tekinthetők meg: http://www.apeh.hu/ebevallas/ugyfelkapu/techfelt.html

Internet kapcsolat (ADSL, kábeles internet, vagy más szélessávú kapcsolat ajánlott).

A csatolt dokumentumoknak meg kell felelnie az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által közzétett műszaki követelményeknek. A kormányzati szabványosítási törekvésekkel összhangban a beszámolók elektronikus benyújtására vonatkozó műszaki követelmények módosulhatnak, a csatolható fájlformátumok köre a későbbiek folyamán bővülni fog.

Az e-beszámoló csatolmány/dokumentum csak PDF formátumú lehet. Az e-beszámoló csatolmány/dokumentum előállítása során nincs helye a papír alapú beszámoló képi formátumú elektronikus okirattá történő átalakításának. Szkennelés útján TILOS előállítani az e-beszámoló csatolmányt.

Az e-beszámoló csatolmány/dokumentum fájl elnevezésének az alábbi formátumnak kell megfelelnie:

  • cegnev_merleg.pdf
  • cegnev_eredmenykimutatas.pdf
  • cegnev_kiegeszito_melleklet.pdf
  • cegnev_adozott_eredmenyfelhasznalas_hatarozat.pdf
    cegnev_konyvvizsgaloi_jelentes.pdf

Az e-beszámoló csatolmány/ dokumentum lehetőleg ne tartalmazzon üres oldalakat. A csatolmányok összes mérete nem haladhatja meg a 20 MB-ot.

PDF formátum előállítására számos alkalmazást található az interneten. Például az alábbi alkalmazással is előállítható a PDF formátum: PDFCreator (A program angol nyelvű honlapja: http://www.pdfforge.org/products/pdfcreator)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.