Májusig 34,3 milliárd forint evát fizettek be idén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 28,4 milliárd forint, az első négy hónapban 34,3 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium államháztartási adatai szerint.

Ebben az évben először április 12-ig kellett egyszerűsített vállalkozói adóelőleget fizetniük a vállalkozásoknak. Tavaly az első négy hónapban 46,4 milliárd forintot utaltak át az evakörbe tartozók, de az összeget csak korrekcióval lehet összevetni az idei 34,3 milliárddal. Az elmúlt évben ugyanis januárban és áprilisban volt esedékes az evafizetés, ebben az évben viszont a januári evát már 2006 decemberében be kellett fizetniük a vállalkozásoknak.

Változtak az adótörvények is tavaly októberben, ennek nyomán az evakulcs 15 százalékról 25 százalékra emelkedett.

Az idei költségvetésben 168,2 milliárd forint evabevétellel számol a Pénzügyminisztérium, szemben a tavaly elkönyvelt 143,1 milliárd forinttal.

Az eva 2003-ban indult Magyarországon, az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd, 2005-ben 91,4 milliárd forint folyt be a költségvetésbe eva formájában.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]