Maradt a 4 százalékos európai alapkamat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.

A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az év végéig az elemzők már változatlan szintet jósolnak a ˝nem elsőrendű válság˝ miatt bizonytalan helyzetben, de mivel az euróövezeti gazdasági növekedés lassulását és az euró viszonylagos erősödését most legújabban növekvő infláció kíséri az olaj- és élelmiszerárak miatt, az utóbbi időben mind halványabb az a remény, hogy a bank jövőre, belátható időn belül enyhítésbe kezdhetne.

Ennek ellentmond az Európai Bizottság csütörtökön kiadott, negyedéves jelentése is, amely a második negyedévi lassulás után ˝robusztus második félévet˝, évi átlagban is csak csekély gazdasági lassulást jósol, és megállapítja, hogy a gazdaság korábbiakhoz képest javult rugalmassága és az erős vállalati mérlegek segíteni fognak ˝kiállni a vihart˝.

A bank legutóbb június elején emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, a lassan két éve tartó szigorítási ciklusban megszokott negyed százalékponttal 4,00 százalékra, hatéves csúcsra: utoljára 2001. szeptemberig volt 4 százalék fölött. A 2005. decemberi kezdet óta a júniusi a nyolcadik negyed pontos szigorítás volt.

A kialakult gyakorlat szerint szeptemberben, a negyedév végi hónapban, eredetileg újabb negyed pontos emelésre számított a piac, mert az EKB továbbra is kissé túlhevültnek tartja a gazdasági növekedést, főleg a továbbra is rekord ütemben gyarapodó pénzellátás miatt. Csakhogy augusztus elején Európára is átterjedt, világméreteket öltött a ˝nem elsőrendű válság˝: a fizetési nehézségekkel küszködő, nem elsőrendű amerikai adósoknak korábban nyújtott jelzálogkölcsönökre alapozott, nemzetközi befektetési konstrukciók elbizonytalanodása okozta hitelpiaci nyugtalanság, ami átmeneti likviditásszűkével jár.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?