Menesztették a brit pénzügyminisztert, módosult az adóprogram


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Marad a 25 százalékos társaságiadó-kulcs és a 45 százalékos legmagasabb szja-kulcs.

Felmentette tisztségéből Kwasi Kwarteng eddigi pénzügyminisztert Liz Truss brit miniszterelnök. A kormányfő egyben visszavonta a Kwarteng által alig néhány hete bejelentett, hatalmas piaci felfordulást okozó adócsökkentési program legnagyobb értékű elemét.

Kwarteng menesztésének közvetlen előzményeként a volt pénzügyminiszter nemrégiben hatalmas, 45 milliárd font értékű adócsökkentési programot terjesztett elő, amit évtizedek óta példátlan piaci felfordulás követett, mivel a piaci szereplők nem látják biztosítottnak a program finanszírozási hátterét.

Kwarteng utódjaként Jeremy Hunt volt külügyminisztert nevezte ki pénzügyminiszterré a brit miniszterelnök; a politikus korábban egészségügyi, majd a kulturális miniszter is volt.

A brit kormányfő közölte: a korábbi terveknek megfelelően mégis felemelik jövőre a társasági adót.
Liz Truss kijelentette: ebből várhatóan évi 18 milliárd font (9 ezer milliárd forint) pótlólagos bevétele lesz a brit költségvetésnek. A Kwarteng által szeptember végén ismertetett eredeti programban még az szerepelt, hogy a kormány a korábbi tervvel ellentétben nem emeli 25 százalékra a jelenlegi 19 százalékról a társasági adót.

Az eredeti adócsökkentési program tartalmazta a legmagasabb személyi jövedelmek 45 százalékos adókulcsának eltörlését is, de a súlyos piaci reakciók nyomán ezt Kwarteng már a múlt hét elején visszavonta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.