Milliárdokat csaltak el online kereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a NAV, hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek.

A társaság az Európai Unióból beszerzett árut áfafizetés nélkül adta tovább magyar társaságoknak, köztük egy ismert webáruháznak. A termékeket egy céghálózaton keresztül próbálták kivonni az áfa megfizetése alól. A láncolat cégeinek élén ukrán, szerb és magyar strómanok ültek, de felhasználtak szlovák, cseh, lett, horvát, német, osztrák, szlovén, lengyel és román vállalkozásokat is.

A NAV nyomozói 2017-ben kétnapos akcióban, a szlovák és az osztrák hatóságokkal együttműködve számolták fel a bűnszervezetet. A majd ezer ember részvételével zajló kutatásokon másfél milliárd forint értékben zároltak vagyont a banda tagjaitól.

Az eljárás több mint 250 céget érintett, 152 tanút, 74 gyanúsítottat hallgattak ki, és 8 országban intézkedtek jogsegélykérelem alapján.

A gyanúsítottaknak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt kell felelniük. A pénzügyi nyomozók a százezer oldalas nyomozati iratot a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Fővárosi Főügyészségnek – ismertette a sajtóreferens.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. december 5.

Adócsalással vádolnak vagyonvédelmi cégeket

Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetői ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
2019. december 13.

2,7 milliárd forint adót csalt el

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt az ismeretlen helyre távozott kecskeméti férfit, aki egy céghálózatot irányítva 2,7 milliárd forint adó befizetését kerülte el.