Milliárdos áfacsalásra bukkantak a vámosok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több, mint egymilliárd forintos áfacsalást lepleztek le a vámosok – közölte Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója. Egy győri vállalkozás szlovák cégeknek értékesített áfamentesen 2005-ben és 2006-ban kristálycukrot, akik a cukrot visszaértékesítették Magyarországra. A cukrot visszavásárló magyar cégek adóbevallást nem adtak be, és áfát nem fizettek.

A számlázási trükkök által több mint egymilliárd forintnyi áfahiány keletkezett. Az ügyben jelenleg nyolc személyt gyanúsítottak meg, közülük hetet előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. További három személy, két magyar és egy olasz állampolgár ellen körözést adtak ki.

A 13 visszavásárló fiktív cég többsége budapesti, illetve Pest megyei. Az eddig meggyanúsítottak között szerepel a győri cég vezetője és a visszavásárló cégek vezetői is. Több tonna kristálycukor még most is forgalomban lehet kiskereskedőknél Meridián 2000 Kft. felirattal, egykilogrammos kiszerelésben.

A győri cég Szerbia és Horvátország irányából importált nagy mennyiségű kristálycukrot. A szabályok szerint, ha egy másik európai uniós országban kívánják a terméket forgalomba hozni, akkor a vámfizetési kötelezettség a vámkezelés helye szerint történik, az import-áfát viszont abban az országban kell fizetni, ahol a terméket kereskedelmi forgalomba hozzák.

A konkrét ügyben a győri cég négy szlovák cégnek értékesítette papíron a kristálycukrot, amely ugyancsak papíron visszaadta azt a 13 fiktív magyar cégnek. Bencze József ismertetése szerint az érintett négy szlovák cég semmiféle ügyletben nem vett részt, a nevükkel csak visszaéltek.

A főigazgató szerint ez egy ismert elkövetési mód: ilyenkor a csalók a jelentősebb áfabefizető cégek nevével élnek vissza, abban a reményben, hogy az esetleg nem tűnik fel a hatóságoknak.

A nyomozás során figyelemmel kísérik, hogy az államot ért kár minél nagyobb arányban megtérüljön. Ezért „”biztosítási”” intézkedéseket vezettek be: mintegy 10 millió forint készpénzt, egy nagy értékű autót, két nagy értékű lakóingatlant, 870 tonna cukrot és 21,5 tonna kakaóport foglaltak le. Mindez összesen, mintegy 300 millió forintot tesz ki.

További tíz bankszámlát is zároltak, de arról még nem tudtak részleteket mondani, hogy azokon mekkora összeget tartottak. Különösen nagy értékre elkövetett adócsalás és nagy kárt okozva elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]