Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kormány egy éves munkáját, intézkedéseit ellentmondásosnak tartják a munkaadói szervezetek és a kamarák. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány a megszorító intézkedéseivel sikeresen elkerülte a pénzpiaci összeomlás közvetlen veszélyét, de kedvezőtlen, hogy ez alapvetően adóemelések révén sikerült.
Emiatt nagyon erősen lehűlt a gazdaság, „”a kormány feláldozta a gazdasági növekedés dinamikáját””. A kamarai vezető szerint nem sikerült a gazdasági növekedés és a egyensúly feltételrendszerét megteremteni. A kamara elnöke a gazdaság kitörési pontját az uniós fejlesztési források megfelelő felhasználásában látja, de úgy véli, hogy ezt a lehetőséget elszalasztja az ország.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta: látszik a törekvés a reformokra, de kétséges, hogy ezeket következetesen végigviszi-e a kormány. Utalt arra, hogy a VOSZ bátorította a kormányt a nagy elosztó rendszerek reformjára, de szerintük ezek eszközrendszere nem megfelelő.
Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke úgy vélekedett, hogy az egyensúly- és a konvergenciaprogram terheit nem megfelelően osztották meg a kormány az állam, a lakosság és a vállalkozások között, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat ezek az intézkedések jelentősen sújtják. A lánctartozás felszámolására sem született még megoldás. Az IPOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy az állam megvédje a legálisan működő vállalkozásokat a feketegazdaság ellen. Szűcs György szerint az uniós forrásokból kevés jut a mikro-, kis és középvállalkozásoknak, a pályázatokba gazdaságtól idegen elemeket építettek be, ami lehetetlenné teszi a kisebb vállalkozások számára a pályázat elnyerését.
Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) főtitkára elmondta, hogy a kormánynak a költségvetési egyensúly megteremtésére hozott intézkedései meghozzák az eredményt a költségvetés szempontjából, de a versenyképesség és a vállalatok rövid távú jövője szempontjából nem előnyösek.
Forrás: FigyelőNet
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!