NAV-figyelő, 47. hét: Figyel a Komákra a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV figyelmezteti a KOMA adatbázisból kiesőket, készül a Brexitre és adománygyűjtést szervez.

1. Jobb maradni a Komák között

A NAV új szolgáltatásként – teszt jelleggel – „előzetes értesítést” küld azoknak, akik a november 25-ei előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt az adatbázisban történő szereplés feltételeinek már nem felelnek meg. A hónap utolsó napja előtt küldött értesítés a KOMA-ban szereplőknek lehetőséget ad arra, hogy még időben intézkedhessenek és pótolják a mulasztást.

2. A CBCR idén sem marad el

A NAV közzétette honlapján azon nem uniós államok, illetve területek listáját, amelyekkel Magyarországnak hatályos, illetékes hatóságok közötti elismert megállapodása van, amely előírja az országonkénti jelentések egymás közötti automatikus megosztását.

3. Gyakorlati tanácsok az ELLUGY nyomtatványhoz

A NAV összefoglalta az ELLUGY nyomtatvánnyal kapcsolatos legfontosabb gyakorlati tudnivalókat.

4. Mely termékekre és szolgáltatásokra vonatkoznak a kedvezményes áfa kulcsok?

A NAV összefoglalójából megtudjuk.

5. Közeleg az idő…

A 2016-ban megszavazott Brexit következményeire készülhetünk lassan. Ennek megfelelően a NAV honlapjára is felkerültek a kilépés után alkalmazandó dokumentumok, tekintettel arra, hogy a kilépést követően már a vámkötelezettségre is figyelnünk kell, amennyiben az Egyesült Királyságból importálunk terméket.

A dokumentumokat ezen a linken tudjuk letölteni.

6. Mennyiért tankolunk karácsonykor?

Az Szja tv. lehetővé teszi, hogy a kifizető a magánszemélynek adómentesen megtérítse a magánszemélynek a saját személygépkocsi használata miatt fizetett költségtérítés összegéből a kiküldetési rendelvényben feltüntetett km-távolság szerint az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az állami adóhatóság által közzétett üzemanyagár, valamint maximum 15 Ft/km általános személygépkocsi normaköltséget.

Idén is a 9+6 Ft-os szabály alkalmazandó, amiből 9 Ft-ot kötelező juttatni munkába járás esetén, míg további 6 Ft juttatása a kifizető döntésén alapszik. A 9+6 Ft idén is adómentes. A kiküldetés esetén elszámolható kilométerenkénti átalány fenntartási költség is változatlanul 15 Ft.

A NAV által közölt üzemanyagár alkalmazása nem kötelező. Ha az adott benzinkúton a literenkénti egységár ennél magasabb volt, akkor ha ezt számlával tudja igazolni a kiküldött magánszemély, úgy a valójában fizetett egységár szerint számíthatja ki a térítendő összeget. Általános tapasztalat azonban, hogy a NAV által közzétett árak túlnyomó többségben magasabbak, mint amit a magyar kutak alkalmaznak. A számla szerinti egységár alkalmazása autópályák melletti kutak vagy nyugati országokban történt tankolás esetén lehet előnyös.

Decemberi üzemanyagárak itt.

7. Egy kis vám

4007/2018 tájékoztató a NAV Szakértői Intézete által végzett vizsgálatok díjairól

7022/2018. felhívás a kiviteli iránymutatás módosításáról és az exportőr fogalmáról szóló, a NAV Központi Irányítás Vám Főosztály főosztályvezetője által kiadott 7012/2016. felhívás visszavonásáról

8. Black list

A NAV is osztozott a Black Friday hetében, oly módon, hogy közzétette a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató feketelistás szereplőket.

9. Ünnepi hangulatban a NAV

Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy december 1-jén, szombaton adománygyűjtést szervez a rászorulók részére. Részletes tájékoztató itt.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek