Nehéz megszabadulni az adómentes minimálbértől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jó irányba tett lépések, de nem átfogó adóreform – így értékelte a koalíciós pártok által a napokban nyilvánosságra hozott adóelképzeléseket László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter.

Hozzátette, hogy vannak biztató részletek, mint például az új áfa törvény és a kis adók összevonása, bár az utóbbiak többségét László Csaba szerint jobb volna megszüntetni. Az ingatlanadót illetően a szakértő a kötelező, értékalapú adó bevezetését tartaná jó megoldásnak. Úgy vélekedett, amit e téren terveznek, messze van az ideálistól, de első lépésnek még mindig jobb, mintha semmi sem történne.

Az adójóváírást, ami rontja az szja rendszer áttekinthetőségét, jó volna kivezetni, de rövid távon éppen az ellenkezőjét tervezik – mondta. „”Utólag belátom, hogy 2002-ben nem kellett volna bevezetni a minimálbér adómentességét, mert ezzel olyan ék került az adórendszerbe, amitől nehéz megszabadulni”” – tette hozzá László Csaba.

Az átfogó adócsökkentést jelentő adóreformnak véleménye szerint költségvetési oldalról még nem láthatóak a feltételei, mert a kiadási oldalon nem lett olyan jelentős, a konvergenciaprogramban még nem szereplő többlet megtakarítás, amit erre fel lehetne használni. Az adóstruktúrában nincs nagy mozgástér – jelentette ki.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.