Newton életének utolsó három évtizedét a pénzügyeknek szentelte. Ebben is komoly eredményeket ért el, de volt része kudarcban is. Pénzhamisítás elleni küzdelem, biztonsági pénz, aranystandard kötődnek a tevékenységéhez, de a világtörténelem egyik legnagyobb tőzsdekrachjának is szereplőjévé vált, méghozzá vesztesként.
Could calculate the motions of the heavenly bodies, but not the madness of the people.
Ki tudom számítani az égitestek mozgását, de az emberi őrület kiszámíthatatlan.
(Newton)
A minisorozat első részében Newton életét, a második részben a matematika, az optika, a csillagászat, a mechanika területén elért legfontosabb tudományos eredményeit mutattuk be.
Newton rendkívül sokra értékelte teológiai kutatásait, részletes elemzéseket készített a Bibliáról, de ezek az ismeretek életében nem jelenhettek meg, mert ellenkeztek a kereszténység hivatalos tanításaival, eretnekség miatt nemigen számíthatott volna (keresztényi) bűnbocsánatra.
Élénken foglalkoztatta az alkímia is, különösen a különböző fémek vegyítésével történő aranycsinálás. Ma már tudjuk, hogy ez nem is sikerülhetett neki. Mégsem volt haszon nélküli az ebbéli munkája sem, mert sok olyan kísérleti módszert, eszközt fejlesztett ki, amelyek egy évszázad múlva a kémia, mint önálló tudományág kialakulását segítették.
A XVII. század utolsó évtizedében Newton elvesztette az érdeklődését a tudományok iránt. Már mindent megoldott, kiszámított, ami érdekelte, elég jövedelme, vagyona volt ahhoz, hogy anyagi gondok ne sújtsák idősebb korában. A tudományok helyett fontosabbnak tartotta saját tudományos nagysága bizonyítását, ez a Robert Hooke-kal és Gottfried Wilhelm Leibniz-cel való kíméletlen támadásairól különösen elhíresültté vált.
Newton szarkofágjának előoldala a tudományos eredményekkel
Newton az Királyi Pénzverde felügyelője, majd igazgatója
A XVII. század végi Angliában jelentős pénzügyi válság alakult ki. Ennek alapvetően két oka volt: a Franciaország ellen viselt háború tetemes költségei, másrészt az elharapódzott pénzhamisítás.
A pénzhamisítás hazaárulásnak minősült, ezért rendkívül szigorúan bírálták el, akasztás, kibelezés és felnégyelés volt a büntetése, csakhogy rendkívül nehéz volt bizonyítani magát a csalást.
A válsághelyzetben 1695-ben nyolc bölcs férfiú tanácsait kérték ki, köztük volt Newton is, aki a Principia mathematica szerzőjeként részesülhetett ebben a felkérésben. Newton hat másik személlyel együtt az új pénz kibocsátását javasolta.
A következő év márciusában Newton levelet kapott Charles Montagu pénzügyminisztertől, amelyben felkérte a Királyi Pénzverde felügyelőjének. Mai értelemben vett kormány akkoriban még nem működött, Montagu lényegében az angol közigazgatás első számú vezetője volt ekkor. Egyáltalán nem mellékes, hogy Montagu korábban Newton tanítványa volt Cambridge-ben, és azon kevesek közé tartozott, akivel baráti viszonyba került.
Newton az állást elfogadta, és május elején Londonba költözött unokahúga, Catherine Barton házába, akit valósággal a lányaként szeretett. Az erkölcsösségre oly kényes Newton azt is elnézte Montagunak, hogy gyakori vendég volt Newton unokahúgánál. Nem valószínű, hogy kormányzati ügyekről beszélgettek volna, minden bizonnyal a pénzügyminiszter szeretője volt a csinos unokahúg.
Newton unokahúgának londoni háza (Sir Isaac Newton’s House, St Martin’s Street, Leicester Square London)
Magát az állást ún. sinecure pozícióként szánták Newtonnak, ami azt jelentette, hogy dolga nem nagyon volt vele, de igen tisztes fizetést biztosítottak mellé. (A sinecure állások az egyházi körökben alakultak ki, főként a magasabb tisztséget elért püspökök, bíborosok kaptak ily módon jelentős juttatásokat. Ne gondoljuk, hogy manapság nincsenek ilyen pozíciók, elég ha megnézzük, hogy választásokat követően milyen tülekedés folyik igazgatósági, felügyelőbizottsági, kuratóriumi tagságokért, egyesületi elnöki (stb.) pozíciókért.)
Newton nem foglalkozott a sinecure intézményével, belevetette magát a pénzügyes munkába. Három évvel később, 1699-ben meghalt a Pénzverde igazgatója, ezt követően Newton töltötte be ezt a pozíciót, egészen 1727-ben bekövetkezett haláláig.
Pénzhamisítók elleni nyomozások
A Pénzverde felügyelőjeként Newton belevetette magát a pénzhamisítás elleni küzdelembe. Becslése szerint a forgalomban lévő pénzérmék akár 20%-a is hamis lehetett (a legenyhébb becslések is legalább 10%-ra teszik a hamis érmék arányát). Kialakult rendőri szervek hiányában Newton maga kezdett el nyomozni, álruhában lebujokba, kocsmákba járva gyűjtötte az adatokat a hamisítókról. Tevékenysége során összesen 28 hamisítót adott a bírók kezére, természetesen a terhelő bizonyítékokkal együtt.
A legnagyobb fogása egy William Chaloner nevű pénzhamisító volt. Chaloner alacsony sorból származott, de rendkívül ügyes csaló, pénzhamisító volt, ennek révén felverekedte magát a társadalmi ranglétrán, befolyásos támogatókat is szerzett magának, bejáratos volt a legmagasabb körök házaiba is. Korának afféle Robin Hoodja (magyarul Rózsa Sándora) volt, természetesen anélkül, hogy a gazdagoktól elvett pénzzel támogatta volna a szegényeket. Bizony, nem vetette ő meg a szegények fosztogatását sem!
A betyárbecsület ismeretlen volt előtte, többször is feladta a bíróknak pénzhamisító bűntársait, sőt ezért még jelentős pénzjutalomban is részesült. Arra is vetemedett, hogy szerencsétlen sorsú embereket betanított a pénzhamisításra, hogy aztán fel tudja őket adni. Egy alkalommal még magát Newtont, a Pénzverde felügyelőjét is megvádolta korrupcióval és csalással (nem kellett volna!).
Nem csoda, hogy Chalonerről a későbbiekben pamfletek, regények, a XX. században filmek is készültek.
William Chaloner (feltételezett portréja)
Newton igen kiterjedt nyomozást folytatott Chalonerrel kapcsolatban, egykori bűntársaitól is vallomásokat csikart ki. Chaloner 1698 végén egy lottóhamisítási ügyben bukott meg, ez vezetett a letartóztatásához. Newton elegendőnek gondolta a bizonyítékokat, benyújtotta azokat a bíróhoz. Chaloner ügyében az a (vér)bíró ítélkezett (Salathiel Lowell), aki korábban Daniel Defoet is elítélte.
Chaloner hiába átkozódott, vádolt másokat, nem volt menekvése, a bíró halálra ítélte. A siralomházból Newtonnak is írt előbb átkozódó, majd esdeklő leveleket, felajánlotta szolgálatait a Pénzverde részére, de ezzel Newtont nem lehetett meghatni.
Chalonert 1699. március 22-én London kivégzőhelyén, a Tyburnben kivégezték. Az akasztás Newtont már nem érdekelte, nem ment el a látványosság megtekintésére.
Kivégzés Tyburnben (William Hogarth rajza)
A pénz biztonságosabbá tétele a hamisítások ellen
Newton már 1695-ben az új pénz kibocsátását javasolta a pénzhamisítás elleni küzdelem egyik eszközeként. Az Angol Nemzeti Bank még ugyanezen év júniusában új 100 fontos bankjegyeket bocsátott ki, különleges, biztonsági papírt használva. Chalonernek több sem kellett, megtalálta a saját biztonsági papír forrását és most a nyomdagépek segítségével készíttetett hamisított bankjegyeket. Chalonert ugyan elfogták, de a bankjegyhamisításra még nem volt törvény, azt csak 1697-ben hozták meg. Chaloner a bűntársait adta fel. Az Angol Nemzeti Bank 200 font jutalom átadásával köszönte meg Chaloner erőfeszítéseit, ez egy munkás tíz évi bérének felelt meg. Egy későbbi ügyben Chaloner egy tanítványát, Aubrey Price-t, dobta föl, akit 1698. június 22-én felakasztottak. A Nemzeti Bank ismét hálás volt. Diadala rövid életű volt, nem telt bele egy év, és már ő is akasztófára jutott.
A pénzérmék hamisítása ellen Newton új módszert dolgozott ki. A Pénzverdében 1662-től már kézi erő helyett gépekkel állították elő az érméket. Ez a gyártástechnológia alkalmas volt arra, hogy a pénzérmék széle is egyedi kidolgozást kapjon, ez volt Newton javaslata, a recézett szél. Ezt már nem lehetett sérülés nélkül levágni, kikalapálni. A módszer annyira eredményes volt, hogy (módosításokkal) mind a mai napig alkalmazzák.
A bankjegyek esetében is egyre finomabb eljárásokat alkalmaznak, a biztonsági papírok mellett a részletgazdag grafika, a vízjel, a hologramos csík (stb.) is a pénzhamisítás elleni küzdelem részeként jelent meg.
1703-ban vert öt guinea-s arany pénzérme
Aranystandard bevezetése
Newton legnagyobb pénztörténeti eredménye az arany és az ezüst árfolyamának rögzítése volt. Ő erről 1717-ben írt, és elérte, hogy az arányt törvényben rögzítsék, 15,5 ezüsttel tettek egyenlővé 1 aranyat (természetesen itt súlyarányt kell érteni alatta).
Ez az ezüst jelentős alulértékeltségét, az arany felértékelését jelentette akkoriban. A piac reagált a szabályozásra, az importárukért ezüsttel fizettek, az exportért viszont aranyat kértek. Az ezüst lassan kiszorult a brit belpiacról, az arany vette át a szerepét.
De facto ez az aranystandard bevezetését jelentette, igaz, ennek törvényi rögzítésére csak egy évszázaddal később 1821-ben került sor. Különböző formában és mértékben ez a rendszer egészen 1971-ig fennmaradt, de a jegybankok aranytartaléka azóta is egyfajta biztosítékként szolgál a nemzeti valuták mögött.
Az 1:15,5 arány ma már nevetségesnek tűnik, de a XVIII. század eleji viszonyokban Newtonnak ez a lépése – a későbbiek ismeretében – zseniálisnak bizonyult, akkor is, ha minden valószínűség szerint ez nem bizonyítja közgazdasági tudatosságát.
Newton és a tőzsdei buborék
Newton sok pénzt keresett! Pénzverdei tisztségei mellett fenntartotta jól fizető cambridge-i tanári állását is (1701-ig), anélkül, hogy ott bármilyen tevékenységet kifejtett volna. Newton éves jövedelme jóval több volt, mint amennyit egy munkás egész életében kereshetett akkoriban.
A Déltengeri Társaság címere
A jelentős vagyon és jövedelem lehetővé tette, hogy jól éljen. Messze nem volt olyan puritán, mint sokan gondolják róla. Fennmaradt feljegyzéseiből tudjuk, hogy könnyedén adott kölcsön másoknak, de rendszeresen járt kocsmákba is (az angol pub más, mint a magyar kocsma, inkább olyan közösségi helyszín, ahol némi ital mellett társadalmi életet élnek az angolok, ez Newton esetében gyakran együtt járt mások megvendégelésével is). Nem vetette meg Newton a szórakozásokat sem, kártyaveszteségeiről is vannak adataink. Szintén a feljegyzéseiből tudjuk, hogy ajándékokat is vásárolt másoknak, például kedvenc unokahúgának narancsokat adott, ami akkoriban még Angliában is igen drága volt.
Newton vagyona lehetővé tette, hogy tőzsdei befektetéseket is eszközöljön. 1720 tavaszán Newton nem kis mennyiségben birtokolta a Brit Déltengeri Társaság részvényeit.
A South Sea Company 1720. június 22-én Londonban kibocsátott, 1000 font értékű (10 darab egyenként 100 GBP-os részvény) részvényigazolás, amelyet 4000 fontért fizettek az akkori 400%-os piaci áron.
A South Sea Companyt (SSC) 1711-ben alapították, hogy anyagilag megsegítse a brit államkincstárt. Teljes monopóliumot szereztek a Spanyol-Amerikával folytatott rabszolga- és hagyományos kereskedelmen. Ezt egészítette ki a későbbiekben a dél amerikai angol gyarmatokkal való kereskedelem. Ebben csak annyi volt a hiba, hogy Dél Amerikában nem volt gyarmata az angoloknak.
Newton kezdetben óvatos volt, és amikor 1720-ban elkezdett jelentősen megemelkedni a tőzsdei árfolyam, kiszállt a részvényekből. Az árfolyamok tovább emelkedtek, és Newton újra beszállt, majd 1720 őszén hirtelen zuhanni kezdett az árfolyam. Newton mai árfolyamra átszámítva közel egymilliárd forintot veszített a tőzsdézésen. Ez volt a holland tulipánpiac 1637-es összeomlását követően a második nagy tőzsdekrach (a harmadik 1929-ben következett be). A tőzsdei bukást követően Newton jelenlétében nem lehetett kiejteni a Déltengeri Társaság nevét.
William Hogarth szatirikus rajza a Déltengeri Társaság tőzsdei buborékjáról. A bal alsó sarokban protestáns, katolikus és zsidó figurák játszanak, középen pedig egy hatalmas, körhintaszerű gépezet, amelybe beszállnak az emberek. A tetején van egy kecske, a felirat szerint „Aki lovagol”. Jól öltözött emberek haladnak a középső rész felé, ez a tömeg ostobaságát mutatja a South Sea Company részvényvásárlásában. A bal oldalon a Becsületet feldaraboljál; középen az Őszinteséget kerékbe törik, a jobb alsó sarokban már holtan fekszik.
Mielőtt elkezdenénk sajnálkozni, érdemes megjegyezni, hogy Newton 1727-ben bekövetkezett halálakor hatalmas, a tőzsdei veszteséget lényegesen meghaladó vagyont hagyott hátra. Mivel soha nem nősült meg, gyermekei sem voltak, a vagyon a közeli rokonaira szállt.
A Déltengeri Társaság egyébként nem szűnt meg, az árfolyam visszaesését követően is fennmaradt, egészen 1853-ig.
Newton síremléke a Westminster Székesegyházban
Irodalom:
Westfall, Richard S.: Newton, Sir Isaac (1642–1727)
