Olcsóbban lehet a meleg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Főtáv hatékonyságjavító programot dolgoz ki, hogy a távfűtés költségének átlagosan 48 százalékát kitevő alapdíjat csökkenteni tudja – jelentette be Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, miután bemutatták a Főtáv pesterzsébeti referenciaházát, a hőmegtakarítást eredményező minihőközpontok alkalmazására.

Hagyó Miklós elmondta: a távfűtési költségekben az alapdíj feletti 52 százaléka a hődíj, ami a hő tényleges ára. A főpolgármester-helyettes annak a reményének adott hangot, hogy 2-3 éven belül le lehet dolgozni a távfűtés versenyhátrányát a gázfűtéssel szemben. Jelenleg mintegy 40 százalékos különbség mutatkozik egy átlagos lakás gázszámlája és a távhőszámla között, de tekintetbe véve a gázfűtéssel kapcsolatos járulékos költségeket is, a gázfűtés csak 20 százalékkal olcsóbb a távhőnél.

A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a mérésszabályozás kiépítésével egy átlagos lakás távfűtésének költsége 15 százalékkal mérsékelhető. A megtakarítás pedig elérheti akár a 45 százalékot is, ha a mérésszabályozás mellett még a nyílászárókat is kicserélik és hőszigetelik az épületet. A programot augusztusra dolgozzák ki és szeptemberben társadalmi vitára bocsátják. Kovács Lajos, a Főtáv vezérigazgatója elmondta, hogy a hatékonyságjavítás érdekében mintegy 120 elemet vizsgálnak, és várhatóan mintegy 60 elemből álló projekt valósul majd meg, de további részleteket még nem kívánt közölni.

Demszky Gábor főpolgármester tájékoztatása szerint a fővárosban 240 ezer lakást látnak el távfűtéssel, ez a budapesti lakásállomány mintegy egyharmada, de a lakosság arányát tekintve ez annál nagyobb. Ha már olcsón értékesítették a fővárosi lakásokat, most Budapesten azt a csodát kellene megvalósítani, amit a volt NDK-ban tettek. Ott nem adták el a tanácsi lakásokat, hanem egy nagy projektben korszerűsítették azokat. Most a főváros a kormányzattal közösen azon dolgozik, hogy a Budapesten 90 százalékban magántulajdonban lévő lakások korszerűsítését európai uniós pénzekből is finanszírozni lehessen. A fővárosi lakások fűtéskorszerűsítése, a hőszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével együtt – a durva becslések szerint – mintegy 100 milliárd forint nagyságrendű költséget jelentene.

A Főtáv hőmegtakarítási referenciaházának kialakítására 115 millió forintot fordítottak, a 65 lakásos pesterzsébeti panelházban Magyarországon első alkalommal szereltek be a lakásokba – az új építésű lakóparkokban elterjedt – minihőközpontot. A beruházás része volt a fűtési rendszer korszerűsítése mellett a nyílászárók és a hidegvízrendszer cseréje is. A lakók az eddigiekhez képest legalább 15 százalékos költségmegtakarítást remélhetnek.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]