Online üzletelőt leckéztetett a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Íjakat és nyilakat értékesített éveken át, többnyire egy német aukciós portálon keresztül egy zalai kereskedő, aki az így szerzett, be nem vallott, 77 millió forintnyi jövedelme miatt hasonló nagyságrendű bírságot kapott – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.


A zalai kereskedő a német aukciós portálon csaknem négyezerszer értékesített kézzel faragott íjakat, nyilakat, de adóbevallásai csak csekély összegű, munkaviszonyból származó jövedelemről tanúskodtak. Ellenőrzésekor elismerte az online értékesítés tényét, de semmiféle bizonylatot, dokumentumot nem bocsátott az adóhatóság rendelkezésére az így megszerzett jövedelméről – mondta Kovács Mária szóvivő.

Az adóellenőrök ezután nemzetközi megkereséssel fordultak a honlapot üzemeltető német cég székhelye szerint illetékes adóhatósághoz. Az onnan kapott teljes körű dokumentáció alapján kiderült: az eladónak négy év alatt mintegy 55 millió forint bevétele származott az online értékesítésből, de a kereskedő nem volt hajlandó megnevezni a beszállítóit, vitatta a dokumentumok hitelességét és az eladás nagyságrendjét is.

Az adóhatóság jogsegély keretében bekérte az eladó külföldi bankszámláinak forgalmát is, és kiderült, hogy más csatornákon keresztül is értékesített, így négy év alatt összesen 77 millió forintnak megfelelő összeget utaltak neki a vásárlói.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin rendezvények – Transzferár szabályozás – 2013.04.18. További részletek itt.

A vizsgálat a személyi jövedelemadó és az egészségügyi hozzájárulás mellett az általános forgalmi adó ellenőrzésére is kiterjedt, hiszen az adózó haszonszerzés céljából rendszeresen és üzletszerűen gazdasági tevékenységet végzett, azaz áfaalannyá vált.

Mivel az áru elhagyta Magyarország területét, a kereskedő arra hivatkozott, hogy adómentes, közösségen belüli értékesítést végzett, de ezt a hatóság nem tartotta megalapozottnak. A távértékesítésre vonatkozó szabályok szerint ugyanis a magánvásárlók után – Németországban évi 100 ezer euró ellenértékig – az eladónak kell abban a tagállamban megfizetnie az áfát, ahol a terméket feladták, vagyis ez esetben Magyarországon.

Az íjakat, nyilakat értékesítő magánszemély adószám nélkül végezte az internetes kereskedelmi tevékenységét, az ebből származó jövedelmeit az adóbevallásaiban nem tüntette fel, adót nem fizetett. Az ellenőrzés során ezért 34 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg, amelyhez 33 millió forint adóbírság és késedelmi pótlék is társult, ez ellen a kereskedő nem élt jogorvoslati kérelemmel. Az adó-főigazgatóság adócsalás bűntette miatt feljelentést is tett, az ügyben a pénzügyi nyomozók is eljárást folytatnak.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.