Sokan hibáznak – Hogyan ajánljuk fel adónk egy százalékát?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 15-ig dönthet az adózók egy része arról, melyik civil szervezetnek ajánlják fel adójuk egy százalékát. Bár a tendencia javul, sokan még mindig nem használják ki ezt a lehetőséget, vagy rosszul töltik ki az ide kapcsolódó nyilatkozatokat – emiatt tavaly ötmilliárd forinttal kevesebb pénz került a civilekhez.

A magyar adózók 2006-ban nagyjából 13 milliárd forintról tehettek volna nyilatkozatot az egy százalék kapcsán. Ez azt jelenti, hogy ennyi pénz juthatott volna a civil szférába, ha megfelelően rendelkeznek az érintettek adójuk egy százalékáról. Ezzel szemben csaknem 5 milliárd forint a költségvetésben maradt, mert sokan még mindig nem vagy rosszul töltik ki az ehhez szükséges nyilatkozatokat.

A civil szektorban dolgozó szakemberek szerint ennek ellenére javul a tendencia. Még jobb lenne a helyzet, ha az egy százalékokra vonatkozó törvényt módosítanák és könnyítenének a feltételeken. Ez az egyetlen olyan része ugyanis az adóbevallásnak, ahol az adózónak egy kicsit „”dolgoznia”” kell. Utána kell néznie, hogy melyik civil szervezetet támogatná, és ki kell derítenie az adószámát.

Ez nem túl bonyolult, és segítséget is lehet hozzá kapni, de ha még egyszerűbb lenne, talán még többen felajánlanák az adójuk egy százalékát – mondta a Független Hírügynökségnek Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány igazgató-helyettese.

Általában nagyjából az adózók fele nyilatkozik, de sokan hibáznak. Érdemes odafigyelni arra, hogy elég a kiválasztott civil szervezet adószámát feltüntetni, mert ha véletlenül elírják a nevét, akkor érvénytelen lesz a nyilatkozat. Szintén fontos, hogy a borítékon szerepeljen az egy százalékot felajánló adózó neve, címe és adóazonosító jele, illetve ha a munkáltatónak adja oda a nyilatkozatot, akkor egy átfolyó aláírás legyen a borítékon a leragasztásnál.

Az APEH tájékoztatása szerint az egyéni vállalkozók, az ÁFA-körbe tartozó magánszemélyek február 15-ig dönthetnek az egy százalékról. Ugyanez a határidő vonatkozik azokra a magánszemélyekre, akik az adóhatósággal kívánják megállapíttatni az adójukat (ADAM).

A munkavállalók szintén február 15-éig kérhetik, hogy a munkáltató állapítsa meg a 2006-os személyi jövedelemadójukat. Ebben az esetben a munkáltatónak két lehetősége van. Ha vállalja ezt, akkor a magánszemélynek elég május 21-éig leadnia az egy százalékos rendelkezését. Ha azonban a munkáltató nemet mond az adómegállapításra, akkor is segítenie kell, hogy a nyilatkozat eljusson a megfelelő helyre.

A magánszemélyeknek február 15-éig kell leadniuk a papírokat zárt borítékban a munkáltatónak, és a cég feladata, hogy azt március 12-éig továbbítsa az adóhatósághoz.

Forrás: Hírszerző


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.