Szabadság: hogyan és mikor?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltatóknak a versenyszférában és a közszolgáltatásban egyaránt nagy könnyebbséget jelent most a nyári szabadságok kiadásakor, hogy a múlt évi ki nem adott szabadságokat nem az eredeti törvényjavaslat szerinti június, hanem a szeptember végéig kell kiadni.

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban még a tavaszi viták során a munkáltatói és a kormányzati oldal egyetértett abban, hogy komoly gondokat jelenthetnek az új szabadságkiadási szabályok a múlt évről maradt szabadságokra vonatkozó átmeneti rendelkezések nélkül.

Az új szabályok szerint az idei szabadságok háromnegyed részét eleve az idén kell kiadni, s csak az egynegyed rész vihető át különösen indokolt esetben a következő év március végéig. A múlt évről maradt szabadságok szintén az idén március végéig történő kiadása viszont több munkahelyen teljesíthetetlen feladat lett volna.

Ezért lett volna ebből a március végi határidőből átmeneti szabályként az Országgyűlésnek beterjesztett kormányzati javaslat szerint június vége, aztán a munkáltatói érdekképviseletek határozott érvelésére az elfogadott törvényben már szeptember vége. A szakszervezetek ezt kifogásolták.

A kormányzat olyan törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, hogy a múlt évi szabadságokat az idén még június végéig, kollektív szerződés esetén december végéig lehessen kiadni. A témával foglalkozó következő tárgyaláson viszont ez a formát a munkáltatói érdekképviseletek és a szakszervezetek is erősen támadták. A kormányzati oldal ekkor vállalta, hogy az országgyűlési vitában támogat egy módosító indítványt.

Végül a törvényben is elfogadott módosítás szerint – munkáltatói kérés alapján – az idén június vége helyett szeptember végéig lehet kiadni a múlt évi szabadságokat. Ugyanakkor szakszervezeti igényre az eredeti kormányzati javaslattól eltérően kollektív szerződésben sem lehet egy későbbi, akár december végéig szóló kiadási határidőről egyezséget kötni.

Mindez jelentős változás a korábbiakhoz képest. Az új szabályok áprilisi hatálybalépése előtt ugyanis a munkáltató akár a munkavállaló által meghatározható egynegyed részen felüli háromnegyed részt is átütemezhette a következő évre, sőt az egész szabadságot is, ha a munkavállaló nem használta ki az egynegyed rész igénybevételét.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?