Személyautóknak hatforintos kilométerdíj? Nem kell autópálya-matrica


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fizetőkapus rendszer előnye, hogy az autósok csak az adott szakaszért fizetnek. Hátránya a gyakori dugó. Az elektronikus díjszedéssel az előny marad, a hátrány eltűnik.

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítéséről szóló tervezetet, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ meghirdetheti a közbeszerzési eljárást a jelenlegi rendszert felváltó struktúra kiépítésére. Ha ez megvalósul, két év múlva nyugdíjba mennek a matricák. Az elektronikus ellenőrzés lényege, hogy az autósok kizárólag a megtett út arányában fizetnek, de nem kell fizetőkapuknál várakozniuk. Az autóban elhelyezett jeladó adatait műholdas vagy földi vevőkkel ellenőrzik, és mérik, melyik fizetős szakaszon halad a jármű. A berendezést elsőként a teherautókhoz kell beszerezni.

A fuvarozók 2009 januárjától így használhatják az autópályákat, és a fizetőssé tett autó- és főúthálózatot. Személyautóval még legalább öt évig lehet matricával közlekedni, de 2013 után már csak az elektronikus rendszer működne. Addigra a fizetős szakaszok hossza elérheti a 4000 kilométert. Mai árakon számolva: a 3,5 tonnánál nagyobb, kéttengelyes tehergépkocsik és az autóbuszok 27 forintot fizetnek majd kilométerenként. A háromtengelyeseknek 33, a négy- vagy többtengelyeseknek 40, a személyautóknak körülbelül hat forintba kerülne egy kilométer. A 26 milliárd forintos beruházást magánbefektetőkre bíznák. Cserébe a koordinációs központ valamivel több mint 69 milliárdot fizetne ki öt év alatt a szolgáltatásért. Ezután a központhoz kerül a rendszer. Az Állami Autópálya- kezelő Zrt. azonban továbbra is ellenőrizne: öt éven át 23,5 milliárd forintért. Ennyi idő alatt 235 milliárd forint nettó bevételt hozhat az elektronikus rendszer, amely a gyorshajtók kiszűrésére is alkalmas lesz.

A fel- és lehajtóknál elhelyezett kamerák ugyanis azonosítják a gépkocsik rendszámát. A pályázat nyertesének olyan berendezéseket kell telepítenie, amelyek a 200 kilométer/órás sebességgel haladó autók rendszámának 95 százalékát felismerik. A felhajtás és lehajtás között eltelt idő, és a két pont távolsága alapján aztán könnyen kiszámolható a járművek átlagos sebessége, így a gyorshajtóknak garantáltan befellegzik.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.