Szigorúbb e-kereskedelem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztusban lép hatályba az elektronikus kereskedelemről szóló törvény módosítása, ami szigorítja a spamek szabályozását és kötelezővé teszi az elektronikus megrendelések visszaigazolását. A kizárólag csomagküldő szolgáltatással foglalkozók viszont mentesülnek az üzletfenntartási kötelezettség alól.

Elektronikus hirdetés

Az augusztus 6-tól hatályos törvénymódosítás (2007. évi XCIV. törvény) kimondja, hogy már az az elektronikus levél is tiltott, amelyik a címzett hozzájárulását kéri reklámok elektronikus küldéséhez. Tehát spamnek minősül a hozzájárulást kérő levél is. A kéretlen elektronikus hirdetések küldésének tilalma vonatkozik a pártok vagy társadalmi szervezetek által küldött elektronikus üzenetekre is. A jogszabály módosította a hitelintézeti törvényt is, és kiemeli, hogy pénzügyi intézmény nem küldhet ügyfelének közvetlen postai úton reklámanyagot, ha ezt az ügyfél kifejezett rendelkezéssel kizárta.

Amennyiben az elektronikus hirdető az igénybe vevő email-címéhez jogszerűen jut hozzá egy áru vagy szolgáltatás értékesítésekor, ugyanez a hirdető felhasználhatja jogszerűen tudomására jutott email-címet saját hasonló áruinak vagy szolgáltatásainak reklámozására. Ilyenkor azonban köteles biztosítani, hogy az igénybe vevő korlátozás és indokolás nélkül megtilthassa az elektronikus hirdetés megküldését. Erre a lehetőségre egyértelműen és feltűnő módon fel kell hívni az igénybe vevő figyelmét.

Megrendelés visszaigazolása

A szolgáltató a jövőben köteles a megrendelés megérkezését az igénybevevőnek elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolni. Amennyiben a visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított, a szerződés tárgyától függő elvárható határidőn, legkésőbb azonban 48 órán belül nem érkezik meg, úgy az igénybe vevő mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól. A megrendelés is és a visszaigazolás is akkor tekintendő a szolgáltatóhoz, illetve az igénybevevőhöz megérkezettnek, amikor az a számára hozzáférhetővé válik.

Csomagküldés

2008. március 31-től a kizárólag csomagküldő kereskedelemmel foglakozó vállalkozások nem kötelesek külön üzlethelyiséget is fenntartani. Nincs is erre szükség, hiszen klasszikus értelemben szemtől-szemben nem találkoznak a vevőkkel, vevőszolgálati helyiség fenntartása ráadásul ellentétes az uniós gyakorlattal is. A szavatossághoz és a jótálláshoz kapcsolódó kereskedői kötelezettségek természetesen továbbra is változatlanul fennmaradnak.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?