Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az autópályák és a gyorsforgalmi utak mellett Csehországban a közeljövőben fizetőssé teszik az első-, másod-, és harmadosztályú utakat is – ebben egyezett a közlekedési tárca az egyes régiók elöljáróival szerdán, Prágában.
A megállapodás tényét a regionális képviselők közölték a médiával. A minisztérium a közlést nem kívánta kommentálni, de nem is cáfolta. A minisztérium szóvivője csak annyit mondott, hogy a hivatalos döntést június elején hozzák nyilvánosságra.
A közszolgálati cseh televízió megjegyezte: Európában példátlan, hogy útdíjat szedjenek az alsóbb osztályú utakon is. ˝Ilyen széleskörű útadó rendszer eddig még nincs Európában˝ – állította a televízió.
Korábban a közlekedési tárca csak az első osztályú utakat kívánta fizetőssé tenni, mégpedig mikrohullámú rendszer segítségével. Most állítólag az a döntés született, hogy az alsóbb osztályú utakat műholdas rendszerrel fogják ellenőrizni.
A csehországi sztrádákon és a gyorsforgalmú utakon – összesen mintegy 1000 kilométer – január elsejétől működik a mikrohullámú ellenőrző rendszer, amely alapján útdíjat szednek. Eddig több mint kétmilliárd korona folyt be így az államkasszába, ami magasabb összeg a vártnál.
Forrás: PrivátBankár
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!