Tárgyalnak az új munka törvénykönyvéről
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az országos szakszervezeti konföderációk vezetőivel egyeztet csütörtökön az új munka törvénykönyve tervezetéről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A minisztérium illetékesei pénteken a munkaadói érdekképviseleti szervezetekkel tárgyalnak a tervezett új munkajogi szabályozásról, amely számos kritikát kapott az elmúlt hetekben.
A tervezetet nagyon aggályosnak, nemzetközi jogokba és egyezményekbe ütközőnek minősítették munkajogászok és a különféle szakszervezeti állásfoglalások. A TASZ és a K-Monitor közös elemzése szerint a korrupció veszélyét növelő tervezet készült, ami akár alkotmányossági aggályokat is felvethet, de kritizálta a csak a munkaadóknak tetsző, a munkavállalói jogokat erősen csorbító javaslatot a KDNP és Lázár János Fidesz-frakcióvezető is, utóbbi azt mondta, a kormányportálon megjelent dokumentumot nem tekinti törvénytervezetnek, csak munkaanyagnak (később az Index egy cikkére reagálva igazította ki az NGM a kormánypárti frakcióvezetőt, mondván, a kettő ugyanaz).
A kritikák hatására a minisztérium több ponton már módosította a korábban közzétett anyagot. Erről azt közölte az NGM a múlt héten: „az első konzultációs szakaszt követően a munka törvénykönyve tervezetébe bekerülnek a szociális konzultáción született döntések, vagyis a védett kor intézménye, valamint a kismamák munkajogi védelme”. A minisztérium közleménye szerint emellett „megerősítésre kerül a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme, illetve az is, hogy az életkor előre haladtával a szabadnapok száma nem csökken” – a „megerősítésre került” kifejezés ez utóbbi esetben azt jelentheti, hogy kikerült az a tervezett passzus, amely csökkentette volna a szabadnapok számát.
Az MTI információi szerint a csütörtöki egyeztetésen a minisztérium részéről többek között Kardkovács Kolos helyettes államtitkár vesz részt, a szakszervezetek oldaláról pedig a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, és az Értelmiségi Szakszervezetei Tömörülés tárgyal.
Az NGM korábban azt közölte: az augusztus 5-ig tartó első konzultációs szakaszban 150 érdemi észrevétel érkezett a tervezethez, ezeket feldolgozzák, de a szakszervezetekkel és a munkaadókkal külön is tárgyalnak a javaslatokról. A kormány elé a közigazgatási egyeztetés, a javaslatok feldolgozása, és az egyeztetések után kerül a tervezet, várhatóan ősszel, írja az MTI.
Forrás: Index.hu