Több mint ezer liter hamis mosószert talált a NAV egy szlovák furgonban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint ezer liter hamis mosószert találtak a pénzügyőrök egy szlovák furgonban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

Azt írták, a szakértők szerint az egészségre is ártalmas lehet az olcsón kínált, folyékony mosószer. A NAV tájékoztatása szerint több mint négyszáz flakon hamisított tisztítószer volt az autóban.

A szlovák sofőr és útitársa Ausztria felé tartott. A furgon vezetője azt mondta, a tisztítószer fele az övé, másik fele az utasáé. Később mindketten elismerték, hogy az internetről rendelték az árut, és hosszas alkudozás után a kínált árnál jelentősen olcsóbban jutottak a mosószerekhez – tudatta a vámhivatal.

A termékek hamisítványok, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. A több mint egymillió forint értékű árut a NAV munkatársai lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt eljárást indítottak – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Május 31. – több mint háromszázezer vállalkozást érintő határidő

Az elmúlt három évet vizsgálva, rendre közel negyedmillió vállalkozás nyújtja be a pénzügyi beszámolóját májusban az OPTEN adatai szerint. Év elejétől május végéig jellemzően 5 cégből 4 leadja a beszámolóját. A pénzügyi beszámolóra vonatkozó határidő elmulasztása komoly szankciókkal járhat.

2024. május 28.

Csoportos társaságiadó-alany tagjainak nyilatkozata a jövedelem-(nyereség-)minimumról

„A”, „B” és „C” társaság 2023. január 1-je óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek, a csoportkép-viselői feladatokat „C” társaság látja el. A 2023-as adóévről szóló bevallás összeállítása során merült fel az a kérdésünk, hogy a csoportos társaságiadó-alanynak kell-e alkalmaznia a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályokat, vagy azokat a csoporttagoknak kell figyelembe venniük az egyedi adóalap megállapítása során. A 2329 jelű nyomtatvány NY-01-es lap 30. sorában a csoportképviselő kinek (mely adózónak) a vonatkozásában nyilatkozik a jövedelem-(nyereség-)minimum szabályok alkalmazásáról?