Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Olyan idegesség tört rá egy francia adófizető állampolgárra az adóbevallás határideje előtt néhány órával, hogy végül megharapta az őt nyugtatgató adóhivatali tisztviselőt.
A férfi az észak-franciaországi Dunkerque településének adóhivatalában szeretett volna tájékoztatást kapni, de hirtelen agresszívvá vált, és azzal fenyegette meg az őt kiszolgáló tisztviselőt, hogy megveri. A hivatal szóvivője, Beatrice Ciolczyk úgy nyilatkozott, hogy a kétségbeesett adófizető végül beleharapott a hivatal alkalmazottjába. ˝Nagyon erőszakos volt. A dolgozók és a várakozó emberek traumába kerültek a viselkedése láttán˝ – mondta a szóvivő.
A megharapott hivatalnokot kórházba szállították, a férfit pedig letartóztatta a rendőrség. A hivatal nem közölte, hogy az adófizetőnek volt-e tartozása az állam felé.
Forrás: Hírszerző
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!