Trump elhalasztja a büntetővámok kivetését a kínai termékekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az amerikai kormányzat két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok október 1-jére tervezett bevezetését – közölte Donald Trump amerikai elnök szerda este Twitteren.

Azt írta, hogy a döntést Liu He kínai miniszterelnök-helyettes kérésére hozta meg, és „azért, mert a Kínai Népköztársaság a 70. évfordulóját ünnepli”. Hozzáfűzte, hogy a halasztást „a jóakarat gesztusaként kell értelmezni”.

Az amerikai kormány október 1-jétől 25-ről 30 százalékra megemelve az eddigi tarifát mintegy 250 milliárd dollár értékű kínai árura, de elsősorban nem fogyasztási cikkekre vezette volna be a vámot.

Október elején amerikai és kínai tisztségviselők Washingtonban tartják a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját. Peking szerdán bejelentette, hogy néhány amerikai árut egy éven keresztül mentesít a büntetővámok alól, igaz, agrártermékek – köztük a legnagyobb exportáruk, a szójabab és a kukorica – nem szerepelnek közöttük. Erre reagálva Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: ez gesztus volt a kínaiaktól, akik helyesen cselekedtek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek