Új adót vetettek ki az élelmiszerekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagy érvágás, hogy az idei évtől az élelmiszerekre minden piaci szereplő köteles az árbevétele arányában felügyeleti díjat fizetni.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első ránézésre kevésnek tűnik, hiszen mindössze 0,1 százalék. Viszont ha azt nézzük, hogy ezt a 0,1 százalékot nem a nyereség, hanem az árbevétel után kell fizetni, akkor érthető, ha felszisszennek az élelmiszer-előállítók, feldolgozók és kereskedők is.

Ráadásul a díjat minden piaci szereplőnek meg kell fizetnie, a takarmány-előállítóktól vetőmag forgalmazóktól kezdve az állatgyógyászati cégeken át a feldolgozókon át a kereskedőkig. Ez azt is jelenti, hogy mire a fogyasztóhoz ér a termék, halmozódik az új „adó”.

Az idén bevezetésre kerülő élelmiszerfelügyeleti díj a jelenlegi gazdasági helyzetben (jövedelem és fogyasztáscsökkenés várható) nagyon nagy teher lesz az élelmiszertermelőknek és feldolgozóknak – mondta Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) elnöke az FN24-nek. Az élelmiszerfelügyeleti díj az árbevétel 0,1 százaléka lesz, akkor, amikor Éder Tamás szerint a szektorban az átlagos árbevétel-arányos nyereség 1 százalék körüli, de számos vállalkozás van, amely még ezt a szintet sem éri el, sőt évek óta veszteséges.

Az ÉFEOSZ a díj bevezetésétől nem vár semmiféle minőségjavulást. Mint Éder Tamás hangsúlyozta, itt csak arról van szó, hogy a korábban az állami költségvetésből fizetett élelmiszerfelügyelet díját most egy új, az élelmiszerlánc minden szereplőjére kivetett „adóval” kívánják finanszírozni.

További részletek az fn24.hu-n.

Forrás: fn24.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.