Változik az szja a filmipar érdekében, bővül a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól mentesülők köre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Filmipari könnyítésekről döntött és megváltozott munkaképességűeket segítő változtatásokat fogadott el az Országgyűlés szerdán.

Filmipari könnyítésekről döntöttek

A képviselők 129 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 32 tartózkodás mellett fogadták el a kabinet javaslatát, amely elsősorban adójogi könnyítéseket tartalmaz.

A Ház döntésével úgy módosította a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, hogy a külföldi előadóművészek és stábtagok tágabban élhessenek az egyszerűsített adózási móddal.

Amnesztiát hirdettek az 50 méternél nem mélyebb illegális kutakra

Az Országgyűlés amnesztiát hirdetett a korábban engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb, illetve az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra.

A képviselők 149 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 9 tartózkodás mellett fogadták el a kormány erről szóló javaslatát.

A parlament emellett eltörölte a jelenleg kötelező engedélyezést és előzetes bejelentést követő jóváhagyáshoz kötötte az 50 méternél nem mélyebb, illetve az első vízzáró réteget el nem érő kutak fúrását, ha azok kizárólag öntözési célt szolgálnak.

Az öntözési igazgatási szerv a jövőben az előzetes bejelentésben foglaltak alapján dönt majd a kutak jóváhagyásáról, betiltásáról, illetve szükség szerint engedélyeztetéshez kötéséről.

rehabilitációs hozzájárulás

A Ház döntött arról is, hogy bírsággal sújtható, aki engedély vagy bejelentés nélkül fúrat kutat. A bírság összege az engedély nélkül létrehozott építmény értékének 80 százalékáig terjedhet, de magánszemélyek esetében legfeljebb 300 ezer forint lehet.

Bővíti a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól mentesülők köre

A megváltozott munkaképességűek munkavállalását kívánja elősegíteni az a törvénymódosítás, amelyet szerdán 166 igen szavazattal fogadott el az Országgyűlés. Azt szeretnék elérni, hogy aki képes, dolgozhasson, és ehhez minden segítséget megkapjon.

A most elfogadott javaslat bővíti a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól mentesülők körét, bevonva ebbe a körbe a 23. életévüket be nem töltött speciális nevelési igényű fiatalokat is.

Emellett megszünteti a meglévő kereseti plafont, amely jelenleg a minimálbér másfélszerese.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. március 11.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb-szabályok – I. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben bemutatjuk az újonnan bevezetésre kerülő egykulcsos járulékot, továbbá a meghatározott járulékalapot egyéni vállalkozók, és társas vállalkozók tekintetében.