Változó adószabályok: egyhelyben járt az OÉT


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem közeledtek az álláspontok a mai OÉT-ülésen.

A munkaadók inkább a jelenlegi adminisztrációs szabályok szerint fizetnék a járulékokat a kis adók tervezett összevonása helyett. Emellett aggályosnak a tartják az új áfatörvény értelmezését és gyakorlati alkalmazását, ezért arra kérték a Pénzügyminisztériumot, hogy tanácsokkal és kiadványokkal segítse a jogszabály bevezetését, illetve tegyen különbséget a téves jogértelmezés és a jogszabályismeret hiánya, valamint a szándékos adócsalás szankcionálása között. A PM a javaslatokat megfontolásra érdemesnek tartotta.

Elutasította ugyanakkor a szaktárca a szakszervezetek adójóváírási szabályok módosítására vonatkozó kérelmét. A jogszabálytervezet szerint az átlag körül keresők zsebében többet hagyna ugyan, ám szűkíti a kedvezményeket – a munkavállalói oldal az elvonások csökkentését szerette volna elérni.

A kormány szerdán dönt a jövő évi adótörvények és az áfatörvény újrakodifikálásának parlament elé benyújtandó változatáról.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.