Varga Mihály: 1500 milliárdnyi adócsökkentés jön


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés által elfogadott adócsökkentési törvényjavaslat jövőre további 750 milliárd forinttal mérsékli a munkát terhelő adókat, a korábbi döntésekkel együtt ez 1500 milliárd forintos adócsökkentést jelent – mondta a pénzügyminiszter.

A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban. Azért, hogy ezt a lépéselőnyt Magyarország megőrizze, és a magyar családokat, fiatalokat és a vállalkozásokat megerősítsék, a kormány folytatja az adócsökkentések politikáját – hangsúlyozta Varga Mihály.

Érdemi csökkentést jelent

A most elfogadott törvény értelmében érdemi adócsökkentéssel számolhatnak a vállalkozások. Jövőre további 4 százalékponttal mérséklődik a munkáltatói adóteher, ezen belül 2,5 százalékponttal a szociális hozzájárulási adó, a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás pedig megszűnik. Jövőre így 600 milliárd forinttal több pénz maradhat a cégeknél.

A kormány vállalta, hogy csökkenti az adókat, ha a munkaadók 200 ezer forintra emelik a minimálbért. A parlamenti döntés lehetővé teszi a vállalkozásoknak a magasabb minimálbér kigazdálkodását.

varga mihály

A kisvállalati adó (kiva) kulcsa egy százalékponttal 10 százalékra csökken, ez a döntés mintegy 10 milliárd forintot hagy az érintett vállalkozásoknál. 150 milliárd forintos megtakarítást jelent, hogy a kormány meghosszabbította a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adókedvezményét, a vállalkozások jövőre is maximum 1 százalék iparűzési adót fizetnek.

600 milliárd adót adnak vissza

Felidézte, hogy a családi adóvisszatérítéssel a gyermeket nevelő szülők összesen 600 milliárd forint befizetett adót kapnak vissza, a családok többsége már február közepéig hozzájut ehhez az összeghez.

Jövő január 1-jétől az átlagbér mértékéig személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alatti fiatalok. Az intézkedés több mint negyedmillió fiatalt érint, nekik összességében 140 milliárd forint adót nem kell befizetniük – hívta fel a figyelmet a miniszter.

A pénzügyminiszter tájékoztatott arról is, hogy Magyarország kedden – a világon elsőnként – sikerrel bocsátott ki Zöld Pandakötvényt a kínai piacon, mintegy 50 milliárd forint értékben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]