Végtörlesztés: keresik a kiskapukat a bankok is
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyértelmű, hogy nem lehet devizában a devizahiteleket végtörleszteni, bár egyes bankok a végtörlesztéshez szükséges forrást nem forintból, hanem devizából szeretnék biztosítani − mondta a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.
A rendszer nem érti meg, hogy a végtörlesztésnek forintban kell megtörténnie, már megint a kiskapukat keressük − fogalmazott Szász Károly a Magyar Közgazdasági Társaság 49. vándorgyűlésén tartott előadásában a Napi Gazdaságban megjelent hírre is (Napi Gazdaság, 2011. szeptember 30.) reagálva. Egyértelmű, hogy nem lehet devizában a devizahiteleket végtörleszteni, bár egyes bankok a végtörlesztéshez szükséges forrást nem forintból, hanem devizából szeretnék biztosítani − mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.
Szász Károly hozzátette: bár a jogszabály kimondja, hogy a közvetítői rendszer nem kérhet díjat a szolgáltatásért, egyes kisebb hitelintézetek mégis különböző bújtatott költségekkel felajánlják a közvetítőknek azokat a szolgáltatásokat, amelyekkel átalakíthatják a portfóliójukat. Lapunk információi szerint valóban vannak tárgyalások bankok és a közvetítők között, ugyanakkor a jelenlegi helyzetre inkább a kivárás a jellemző: lényegében minden hitelintézetnél felkészültek már saját termékekkel, ám a piac most arra vár, melyik hitelintézet indul először. Ha lesz − és lesz − ilyen piacra lépő, a többi banknak is lépnie kell, a megtartott végtörlesztett ügyfél kisebb veszteséget jelent, mint aki egy vetélytárshoz megy át. Ilyen helyzetben − ha nem lesz még kategorikusabb a tiltás − nehéz lesz megkerülni az ügyfelek egy részével kapcsolatot tartó ügynököket. Egyelőre csak arról vannak hírek, hogy a Fundamenta keresi meg ajánlataival azokat az ügyfeleket, akik korábbi devizahitelüket a lakás-takarékpénztár termékével közös konstrukcióban vették fel.
A felügyeleti elnök hét végi beszédében elismerte, hogy az elmúlt időszak különböző intézkedései a bankrendszer tőkemegfelelőségi mutatóját érzékenyen érintik, Szász Károly szerint a felügyeletnek fel kell készülnie arra, hogy „figyelemmel kísérje a változásokat”. Nem lehet tovább feszíteni a húrt − jelentette ki a MGYOSZ pénteki fórumán Patai Mihály. A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a gazdasági válság bekövetkezése óta a hazánkban tevékenykedő pénzintézetek számos alkalommal bizonyították, hogy itt akarnak maradni és részt vállalnak a gazdaság rendbetételében. Ennek érdekében a válság és a Patai szavai szerint kényszerűen elfogadott bankadó miatt az elmúlt időszakban számos alkalommal tőkét is emeltek. Ugyanakkor a legújabb intézkedések − a végtörlesztés − után elmondható: katarzis előtt állunk − vélekedett Patai Mihály. A bankvezető szerint bár látható, hogy egy 3-4 éves újrapozicionálási időszak vár ránk, ahol a kormány újra szeretné értelmezni az európai és magyar pozíciókat, ám mindennek ellenére fontos tudni, hogy a magyar pénzügyi rendszer mindenképpen az európai pénzügyi rendszer része marad − ebben nem lesz, nem lehet változás.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 3-án indítja az euróeladási tendereket a végtörlesztés által érintett bankok számára − közölte a jegybank pénteken. A közlemény szerint a tendereket 2012. február 29-ig rendszeresen, alapesetben hetente, szükség esetén gyakrabban hirdetik meg a végtörlesztésben érintett hitelintézetek számára. Az egyes bankok összesen legfeljebb az idén augusztus 31-én fennálló lakossági lakáscélú és szabad felhasználású devizahitel-állományuk mértékéig vásárolhatnak az MNB-től a tendereken eurót. Egy-egy ajánlat legalább egymillió euró vagy annak többszöröse lehet. Az ajánlatokat az MNB árfolyam szerint sorba rendezve a legmagasabb euró/forint árfolyamtól kezdődően fogadja el. A tenderen elfogadott ajánlatnak megfelelő euró kifizetését az MNB a deviza végtörlesztéssel kapcsolatos felhasználásáig nem teljesíti, addig ezt az eurómennyiséget az adott bank részére egynapos euró/forint devizacsere (swap)-ügyletekben automatikusan görgeti. A bankok kötelesek a fel nem használt devizát 2012. március 1. és 14. között az MNB-nél forintra visszaváltani.
Forrás: Napi Gazdaság