Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az utóbbi hónapok foglalkoztatási adatai azt mutatják, hogy hatnak azok a kormányzati intézkedések, amelyeket a gazdaság kifehérítésére, az adófizetői bázis kiszélesítésére hoztak – közölte Veres János.
A pénzügyminiszter hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában ennek alátámasztására utalt arra, hogy a foglalkoztatás olyan ágazatokban emelkedett az elmúlt hónapokban, mint az építőipar, ahol 20 százalékos volt a növekedés, vagy a szolgáltatói szektoron belül a kereskedelemben és az ügynöki tevékenység körében. Ez utóbbi két terület az, ahol a pénzügyminiszter szerint színlelt szerződések szűntek meg nagy számban és a kifizetések a legális szférába kerültek.
Veres János szavai szerint kilenc, a legális foglalkoztatást ösztönző intézkedést hoztak. Ezek közül kiemelte azt, amely szerint februártól elektronikus módon be kell jelentenie az új foglalkoztatottakat a munkáltatóknak.
A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy részben ezen intézkedések révén sikerült elérni azt a 17 év óta nem tapasztalt állapotot, hogy az egészségügyi kassza egyensúlyban van, sem a bevételei nem maradnak el a tervezettől, sem a kiadásai nem haladják meg azt. Utalt arra is, hogy a legálisan adózók bázisának szélesítése teheti lehetővé az adóterhek csökkentését.
Forrás: Origo
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!