Visszamenőleges a végkielégítések különadója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében kétmillió forint, a közszféra más munkavállalói számára 3,5 millió forintos összeg felett lép be a 98 százalékos különadó, amit öt évre visszamenőleg is meg kell fizetni.

A Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával, 58 szavazat ellenében elfogadta a parlament a közszférában dolgozók végkielégítésére vonatkozó különadó szabályait: állami és önkormányzati cégek vezetői esetében kétmillió forint, a közszféra más munkavállalói számára 3,5 millió forintos összeg felett lép be a 98 százalékos különadó, amit öt évre visszamenőleg is meg kell fizetni.

A javaslatot jegyző Lázár János fideszes frakcióvezető a zárószavazás előtti módosító indítványával még több ponton módosították a különadó szabályait: beemelték például a javaslatba, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően elhunyt magánszemély különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető. Az Országgyűlés a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.