Cigarettával az autójában menekült a csempész
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a 21-es úton csaknem 1100 doboz csempészett cigarettát foglaltak le egy menekülő sofőrtől.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a 21-es úton csaknem 1100 doboz csempészett cigarettát foglaltak le egy menekülő sofőrtől.
Nem mindegy, hogy ki viseli a környezetszennyezés terheit – jelentette ki Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
A pénzügyminiszter szerint a második negyedéveben 14 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, miközben a megugrott infláció miatt az újabb nyugdíjemelést újra visszamenőleges kifizetés követi majd, míg a globális minimumadóval az amerikai elnök javaslatával is szembeszállnak – derül ki az Origo interjújából.
A mostani 30 százalékpontos emelés egy hosszú kamatvágási folyamatnak vetett véget: 0,9 százalékra változtatta a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács.
Már több mint 5 éve elfogadta az Európai Bizottság azt a javaslatot, amely alapján az EU-ban működő, 750 millió eurónál nagyobb éves árbevétellel rendelkező multinacionális cégek számára adatszolgáltatást írnának elő, de többek között Magyarország és Németország is blokkolja a javaslatot – hívja fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.
Költségvetési csalás alapos gyanúja miatt letartóztatott négy férfit a Pécsi Járásbíróság, akik úgy tudtak versenyképes árat ajánlani a piacon, hogy a fiktív számlákra épülő hálózatuk révén 4,6 milliárdnyi áfát nyeltek el.
Több mint ötszörösére emelkedett a magyarországi vendéglátó és turisztikai szektorban feladott álláshirdetések száma májusban márciushoz képest – közölte a Profession.hu.
A 2022-ben hatályba lépő új szerkezetátalakítási törvény megoldást nyújthat a fizetésképtelenség határára sodródott vállalkozások pénzügyi nehézségeinek korai kezelésére, fizetőképességük helyreállítására – hívta fel a figyelmet a DLA Piper nemzetközi jogi irodahálózat közleménye.
A 219 ezer forintos egyszeri segítségre eddig mintegy 17 ezer igénylő jelentkezett, akik összesen 3,7 milliárd forintot kaphatnak – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.
Már nem annyira a cég túlélése a kérdés, hanem, hogy képesek lesznek-e növekedni, és új alkalmazottakat felvenni – derül ki az Intrum felméréséből.
Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.
A fiatal, 16-28 év közötti munkavállalók körében az idén az Audi, a Telekom, a Bosch, az OTP és a Mol a legvonzóbb munkáltató, tavaly a Google állt a dobogó csúcsán, de most visszacsúszott a hatodik helyre.
A mutató az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban és júniusban is tovább nőtt, ezzel elérte tavaly év eleji, vagyis a járvány előtti szintjét.
A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak.
Az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió versenyképességét veszélyeztetné – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A Századvég Gazdaságkutató júniusi felmérése szerint a lakossági index mínusz 6,9-ről mínusz 6,2-re emelkedett, míg a vállalkozásoknál szintén mínusz 6,9 pontról mínusz 5,5 pontra emelkedett a mutató a mínusz 100-tól plusz 100-ig terjedő skálán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hétezer hamis márkajelzésű ruházati termékekre bukkantak egy Horvátországból Szlovákiába tartó teherautóban Rajkánál.
A szabadban hideg vizet és árnyékos pihenőt kell biztosítani, az irodában pedig a klímaberendezést pedig ki kell tisztítani a nyári első használat előtt.
A miniszterelnök szerint Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne fogadjon el kívülről ráerőltetett adószabályokat.
Az Országgyűlés 132 igen, 26 nem szavazattal hagyta jóvá az előterjesztést, amelyben a kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, 3 százalékos inflációval, 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a GDP 0,4 százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol.