Bardócz IvánSzerző:Bardócz Iván

2012. március 21. Adó

Matolcsy: kiszámítható, versenyképes adórendszer az irány

Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a polgári kormány ebbe az irányba tesz lépéseket – fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheirig Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában. A képviselő azt tudakolta, miként kívánja csökkenteni a kormány a hatalmas mértékű jövedelemkiáramlást.

2012. március 19. Technológia

Jó üzlet a kommentek törlése Kínában

Számos online PR-cég jelentős összegeket hajt be abból Kínában, hogy a vállalati ügyfeleiket érintő negatív tartalmakat törlik a világhálóról és őket kedvező színben feltüntető tartalmakat helyeznek el helyette.

2012. március 19. Adó

Adóoptimalizálnak a brit milliárdosok

Tömegesen menekítik át ingatlanjaikat adóparadicsomokban bejegyezett offshore cégekbe a leggazdagabb britek – köztük a brit rock legnagyobb sztárjai -, akik így milliárdos adófizetési kötelezettségek alól bújnak ki – írta a The Sunday Times.

2012. március 19. Adó

Adóbevételi rekordot ért el Zalaegerszeg

Elsősorban az exportra termelő helyi vállalkozásoknak köszönhető, hogy az elmúlt évben rekordösszegű, mintegy négymilliárd forintos iparűzésiadó-bevételt (ipa) ért el Zalaegerszeg – közölte Gyutai Csaba polgármester.

2012. március 14. Adó

Áfa-kompenzációt kaphatnak az uniós projektek

Elfogadta a kormány azt a rendelet-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kompenzálja az uniós forrásokból támogatott projekteknél az általános forgalmi adó januári emelése miatti költségnövekedést.

2012. március 14. Cégvilág

Terjed a SZÉP Kártya

Több mint 270 ezer munkavállalónak van SZÉP Kártyája a kibocsátó bankok március eleji adatai szerint, a plasztikok száma heteken belül eléri a 300 ezret – derül ki a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ), a K&H, az MKB és az OTP közleményéből.

2012. március 14. Cégvilág

Jelentősen eltérő hozamok a nyugdíjpénztáraknál

A klasszikus magánnyugdíjpénztári portfóliók általában jobb hozamokat értek el kiegyensúlyozott és a növekedési társaikhoz képest 2011-ben. Az önkéntes nyugdíjpénztárak átlagos nettó átlaghozama egy százalék körüli volt tavaly – derül ki a PSZÁF összesítéséből.

2012. március 14. Cégvilág

Egyre több cég venne fel alkalmazottat

A magyarországi munkáltatók 17 százaléka tervez elbocsátást 2012 második negyedévében és 14 százaléka számol munkaerő felvétellel; az első negyedévben még a munkaadók 22 százaléka tervezett elbocsátást, és csak 8 százaléka számolt munkaerő felvétellel – közölte a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató.

2012. március 14. Adó

Nincs nyoma a kilábalásnak a rendezvénypiacon

Túljutott 2010-es mélypontján a rendezvénypiac, de tavaly nem történt meg a remélt kilábalás, és továbbra is csak lassú fejlődésre lehet számítani – közölte a Promo Data Piackutató Kft.

2012. március 14. Adó

Négy részletben is fizethető az szja

Akiknek kevesebb, mint 100 ezer forintnyi szja-fizetési kötelezettségük van, és nem vállalkozók, azok négy egyenlő részletben is eleget tehetnek adózási kötelezettségüknek – írja friss közleményében a NAV.

2012. március 13. Adó

Az ingatlanadó miatt egymásnak mentek a kicsi és a nagy cégek

Brutálisan, 2-4-szeresére emelte a cégeket sújtó építmény- és telekadót Kaposvár önkormányzata. A kkv-k érdekszövetségbe tömörültek és közösen tárgyalnának az adó mérsékléséről, mert nem bírják. A nagy cégek fizetnének és állítják: a kicsik sumákolnak. Országosan is érdekes lehet, miként zárul a vita.

2012. március 13. Cégvilág

Megszűnik az Aegon magánnyugdíjpénztára

Az Aegon Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlése várhatóan a magánnyugdíjpénztári ágazat jogutód nélküli megszüntetéséről fog dönteni, ezt javasolja a cég vezetősége – közölte az Aegon. A tagok az eddig felhalmozott megtakarításaikat átvihetik egy másik nyugdíjpénztárba, vagy visszaléphetnek – március 31-ig – az állami nyugdíjrendszerbe. A lépést a magánnyugdíjpénztári szektort érintő megváltozott szabályozási környezettel, a biztonságos és tervezhető működtetés ellehetetlenülésével magyarázza az Aegon.

2012. március 12. Cégvilág

Végleges adatok a végtörlesztésről

Csaknem 170 ezer adós élt a végtörlesztés lehetőségével; ők 984,2 milliárd forintot fizettek vissza 1 354,4 milliárdos tartozásuk helyett. 69 százalékuk nem vett fel új kölcsönt az aklcióhoz. A devizahitel-állomány csaknem 25 százalékkal csökkent – ezek a PSZÁF végleges adatai a végtörlesztésről.

2012. március 12. Technológia

Percenként 2400 ruhát értékesített a legnagyobb kínai e-kereskedő

Az év során értékesített ruhák egymás mellé téve a Földtől a Holdig érnének, a házhoz szállított csomagokból pedig havonta egy gízai Kheopsz-piramist lehetett volna felépíteni – derül ki az Alibaba Csoporthoz tartozó vállalat 2011-es év fogyasztási statisztikáit összegző jelentéséből.A legnagyobb e-kereskedő meglepő trendekkel is szolgáló tanulmányából kiderül: tavaly mintegy 310 millió háztartási berendezést, 130 millió kiegészítőt és 84 millió játékot vettek az online vásártéren a kínaiak.

2012. március 12. Adó

Gyorsan jöhet a Tobin adó

A pénzügyi tranzakciókat terhelő különadó közösségi szintű bevezetését sürgeti az Európai Unió (EU) kilenc tagországa, a pénzügyminiszterek levélben fordultak a soros uniós elnökséget ellátó Dániához az új adóteherről szóló tárgyalások felgyorsítását kérve – írta a Der Spiegel vasárnap.

2012. március 12. Adó

Fico megadóztatná a gazdagokat és a cégeket

Az évi 33 millió euró feletti nyereséggel rendelkező társaságok adókulcsa 22 vagy 23 százalékra nőhet a mostani 19 százalékról, míg az évi 33 ezer eurónál többet kereső magánszemélyek újabb, 25 százalékos adókulccsal számolhatnak – írja hétfői számában a Napi Gazdaság Robert Fico leendő miniszterelnök korábbi ígéretei alapján.

2012. március 7. Cégvilág

A cégekkel finanszíroztatnák a tömegközlekedést

Újabb, súlyos terhet rakna a cégekre a kormány: minden dolgozó mindenféle tömegközlekedésre szóló bérletének legalább 86 százalékát ki kellene fizetniük a cégeknek a fejlesztési tárca törvénytervezete szerint. Az ötlet a fidesz-frakciónak és a szakszervezeteknek sem tetszik. Az új szabályozás pártolói szerint az a céges autózás helyett a tömegközlekedést preferálja, aími pozitívum.

2012. március 7. Cégvilág

Sok eltiltott cégvezető újra pozícióba került

Az adóhatóság 2009 óta 840 cég tisztségviselőjét tiltotta el tevékenységétől a PartnerControl.hu elemzése szerint. Közülük 147-en más cégben lettek vezetők, 182-en pedig új, frissen alapított vállalkozásban kerültek vezető pozícióba. Ráadásul az eltiltottak közel 7 százaléka, azaz 56 vezető ugyanabban a cégben maradt vezető, és 63-an ma is tulajdonosai ugyanannak a cégnek.

2012. március 7. Adó

700 milliós adócsalást derített fel a NAV

Adócsalás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik áramszolgáltató beszállítójánál; a cég a gyanú szerint egy bűnszervezet felhasználásával három év alatt 700 millió forinttal károsította meg a költségvetést – értesült az MTI Hírcentrum. A bűnszervezet vezetői akár 20 évet is kaphatnak.

2012. március 7. Cégvilág

Nobilisé az SCD fővárosi ingatlanvagyona

Az SCD csoportba tartozó Fortis Private Equity értékesítette Budapest második és ötödik kerületében lévő ingatlanait Nobilis Kristóf egyik cégének, a vételár üzleti titok, a vevő nem kívánja kommunikálni a vásárló cég nevét.