Adó OnlineSzerző:Adó Online

2018. augusztus 13. Cégvilág

Vágtat az ipar

Júniusban az ipari termelés 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent – erősítette meg hétfőn második becslése alapján a múlt kedden kiadott előzetes adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2018. augusztus 13. Adó

NAV figyelő 32. hét: Mentor Program és üzemanyagárak

Nyilvános adózói fórumokat rendez a NAV a Mentor Program keretében. Kihirdette az adóhatóság a szeptemberben alkalmazandó üzemanyagárat is, amelyről jó tudni, hogy alkalmazása nem kötelező. Ha az adott benzinkúton a literenkénti egységár ennél magasabb volt, akkor ha ezt számlával tudja igazolni a kiküldött magánszemély, úgy a valójában fizetett egységár szerint számíthatja ki a térítendő összeget.

2018. augusztus 10. Adó

Országszerte kattog az adótraffipax

Újabb adótraffipax híreket tett közzé a NAV a weboldalán, ezekből szemezgettünk. Az ellenőrök legtöbbször a számla- és nyugtaadást, és az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

2018. augusztus 9. Cégvilág

A végrendelet kevés, ha az alkalmatlan utódoktól kell megmenteni a céget

A rendszerváltás környékén alapított, a magyar gazdaság meghatározó szeletét kitevő családi vállalkozások vezetői tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt, miközben az utódlás sok helyen nem megoldott. Ahol van örökös, még ott sem biztos, hogy a vállalat irányítását ő viszi tovább. Ilyenkor több olyan opció is szóba jöhet, amellyel nem csupán átkerül a vagyon a majdani örökösökhöz, de különböző feltételek is kikötésre kerülnek. Így tervezhet az örökhagyó, ha szeretné, hogy cége hatékonyan működjön tovább nélküle is – írja az RSM blogja.

2018. augusztus 9. Cégvilág

Meglepte az elemzőket a külkereskedelmi többlet

A meglepő adat ellenére az elemzők továbbra is úgy vélik, hogy a beruházások és fogyasztás felfutása miatt idén is gyorsabban nő az import az exportnál, és a csökkenő aktívum fékezi a GDP növekedését.

2018. augusztus 9. Munkaügyek

Családi pótlék migrációról beszélnek Németországban

Német kormányzati adatok szerint már több mint 260 ezer olyan gyermek után fizetnek családi pótlékot, aki nem Németországban nevelkedik. Polgármesterek tömeges visszaélésről beszélnek és reformot sürgetnek, a kormány közös európai megoldásra törekszik.

2018. augusztus 9. Cégvilág

Szálláshelyek: kevesebb vendégéjszaka, több bevétel

Júniusban 0,4 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,0 százalékkal csökkent, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

2018. augusztus 8. Munkaügyek

Minőségi csere mint munkáltatói felmondási indok

A minőségi cserével indokolt munkáltatói felmondás a munkáltató működési körébe tartozó olyan felmondási ok, mely szoros összefüggésben van a munkavállaló képességével. Ugyanakkor sérti a tisztességes és jóhiszemű jogorvoslat elvét a minőségi cserével indokolt munkáltatói felmondás, ha a megjelölt képességre, tudásra az adott munkakörben bizonyítottan nincsen szükség.

Nem lett ráfázás az áfázás: EUB-döntés egy háromszögügyletről
2018. augusztus 7. Adó

Nem lett ráfázás az áfázás: EUB-döntés egy háromszögügyletről

Pár héttel ezelőtt meghozott ítéletében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

2018. augusztus 3. Cégvilág

Keményen fellép az unió az árrögzítés ellen

Több mint százmillió euró bírságot szabott ki négy, elektronikai cikkeket gyártó cégre az Európai Bizottság. Az uniós versenyhatóság 2017 februárjában indította az eljárásokat, mert azt feltételezte, hogy az érintett cégek megszabják, hogy online kereskedőik milyen áron értékesíthetik termékeiket az interneten.

2018. augusztus 3. Cégvilág

Nagyot nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Júniusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ezzel az első féléves növekedés 6,9 százalékos lett – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

2018. augusztus 3. Cégvilág

Nagyon jó évre számít a Mol

A Mol-csoport 2,4 milliárd dollárra emelte év végi EBITDA (amat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) célkitűzését a korábbi 2,2 milliárd dollárról – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésből.

2018. augusztus 1. Adó

Fagylaltárusokat és zöldségeseket is ellenőriz a NAV

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2018. augusztusban kiemelten ellenőrzik a fővárosi strandokon tevékenységet végző kereskedőket és vendéglátóhelyeket, ahol főként a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, továbbá a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják. A NAV baranyai munkatársai a megyeszékhelyen, Szigetváron, Kásádon, Beremenden, Villányban és Ófaluban ellenőriznek augusztus 2. és 5. között. Az ellenőrzések során a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve az online pénztárgép használatát vizsgálják a revizorok, elsősorban a vendéglátóhelyeken, a fagylaltárusoknál és a zöldség- és gyümölcskereskedőknél. Ellenőrzésekre számíthatnak a szabadidős szolgáltatást kínálók és a biciklikölcsönzők is. További, az ország más területein felbukkanó adóellenőrökről szóló figyelmeztetések is elolvashatók a NAV adótraffipax oldalán. Természetesen a közzétett adatoktól eltérő helyeken és ágazatokban máshol is lehetnek ellenőrzések.

Gyorsul a lakásárak növekedése
2018. augusztus 1. Cégvilág

Gyorsul a lakásárak növekedése

Nominálisan 5,4 százalékos, reálértéken pedig 4,8 százalékos volt a lakásárak növekedése idén az első negyedévben, ami számottevő erősödés az előző negyedévi 1,0, illetve 0,4 százalékhoz képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett lakásárindex jelentéséből. A jegybank honlapján olvasható tájékoztató szerint éves összevetésben 2018 első negyedévében nominálisan 15,4 százalékkal, inflációtól szűrten 13,2 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon. Egy negyedévvel korábban szintén 13,8 százalékos nominális adatot mért a jegybank, miközben reálértékben 11,4 százalékos emelkedésről számoltak be. Valamennyi településtípusnál erősödött a hazai lakásárak negyedéves növekedési üteme az előző időszakhoz képest. Budapesten 2018 első három hónapjában nominálisan átlagosan 5,6 százalékkal drágultak a lakások, ami gyorsulást jelent az előző negyedév 2,1 százalékos üteméhez képest. Az éves növekedési ütem is gyorsult valamelyest, a 16,6 százalékos emelkedés felülmúlja az átlagos éves országos lakásár-drágulás mértékét. A vidéki városokban a fővárosit majdnem elérő, 5,5 százalékos első negyedéves lakásár-emelkedés az éves országos átlagnál valamivel mérsékeltebb, de az előző negyedévinél erőteljesebb, 14,8 százalékos éves ütemet okozott. A községekben is a tavaly év végi dinamikához képest jóval erőteljesebben, 5,1 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az első negyedévben. Ezzel az…

Megbukott a balatoni vállalkozások negyede a NAV ellenőrzésen
2018. augusztus 1. Adó

Megbukott a balatoni vállalkozások negyede a NAV ellenőrzésen

A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el - közölte a NAV. Az ellenőrök a Balaton mindkét partján, a legkedveltebb üdülőhelyeken és a kisebb településeken is rendszeresen ellenőrzik a szálláshelyeket, az éttermeket, ajándékboltokat, cukrászdákat, lángossütőket és más kereskedőket, szolgáltatókat. A strandokon, piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozások közül is kiszűrik a kockázatosnak tűnő helyeket - írták. Az ellenőrzés tanúsága szerint minden negyedik cég vétett a szabályok ellen, ami leggyakrabban abból adódott, hogy a vásárlók kifizették a vételárat, de nem kaptak nyugtát. Ilyenkor az összeget nem is ütik be a pénztárgépbe, amit az is alátámaszt, hogy a kasszában lévő pénz jóval több, mint a szabályosan rögzített bevétel. A Balatonnál és környékén az sem ritka, hogy úgy alkalmazzák az eladót vagy a kiszolgálót, hogy nem jelentik be, munkájáért pedig zsebbe fizetnek. A NAV idén már azt is ellenőrzi, hogy a szolgáltatók megfizetik-e a turizmusfejlesztési hozzájárulást, illetve, hogy az étel- és italautomaták regisztrációját elvégezték-e az üzemeltetők. Az ellenőrzéssorozat előtt az online pénztárgépekből érkező forgalmi és…

Az online piacterek felelhetnek az áfafizetésért Németországban
2018. augusztus 1. Adó

Az online piacterek felelhetnek az áfafizetésért Németországban

Szigorítaná az online kiskereskedelem szabályait a német kormány az adókerülés visszaszorítására, a tervek szerint a piacterek üzemeltetői lesznek felelősek azért, hogy a kereskedők befizessék a forgalmi adót - írta kedden a Süddeutsche Zeitung című német lap. A törvénytervezet szerint 2019-től az Amazon, az eBay és az összes többi online piactér üzemeltetőinek rögzíteniük kell egy sor adatot a platformjukat használó partnerek tevékenységéről, hogy az adóhivatal könnyebben ellenőrizhesse az adófizetési kötelezettségek teljesítését. Rögzíteni kell a többi között a kereskedő nevét, címét, adószámát, a tranzakció értékét és időpontját, és ha a kereskedő nem fizeti be a forgalmi adót, a platform üzemeltetőjének kell megtérítenie a kárt. A Süddeutsche Zeitung kiemelte: a vásárlók gyakran nem is sejtik, hogy az árucikket nem például az Amazontól veszik meg, hanem a piacteret, online áruházat üzemeltető cég valamelyik külső partnerétől. Ezeknek a kereskedőknek egy része adókerülésre is használja a piacteret. Ez főleg a távol-keleti kisvállalkozásokra jellemző. Egyedül az Amazonon több mint 24 ezer kínai és hongkongi cég árulja termékeit, és ágazati becslések alapján háromnegyedük "megspórolja" a németországi vásárlóknak értékesített árucikkek után fizetendő forgalmi adót. A Távol-Kelet mellett az EU-n…