Megduplázta bevételét a Ganz transzformátorgyártó tavaly


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2021 évhez képest csaknem a duplájára, összesen 43,89 millió euróra – nagyjából 17,5 milliárd forintra – nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2022-ben – közölte a nehézgépgyártó vállalat hétfőn közleményében.

Kiemelték: a társaság üzemi eredménye a 2021-es mínuszos eredmény után 2022-ben összesen 1,96 millió euróra nőtt, adózott eredménye pedig 2,29 millió euró volt. Tavaly 50 új munkavállalót alkalmaztak a tápiószelei gyárban és a budapesti irodában, az idén az év végére pedig több mint 100 új dolgozóval tervezik bővíteni a létszámot – írták.

Gál Gergely, a vállalat ügyvezetője a közlemény szerint elmondta: az elmúlt két évben céltudatosan dolgoztak azon, hogy stabilizálni tudják a társaság pénzügyi hátterét és a gyártási folyamatokat. Már a 2021-es évvel is elégedettek voltak, tavalyra viszont áttörést értek el, hiszen sikerült minden eredményüket pozitívra fordítani – fűzte hozzá.

Az ügyvezető arra is kitért, hogy a transzformátorok piacán világszerte a termelési kapacitáshoz képest kétszeres a kereslet, ennek a felívelő piacnak a Ganz az egyik főszereplője kíván lenni, így az idén újabb 50 százalékos árbevétel-emelkedést kívánnak elérni. Ehhez szerinte tovább kell haladniuk az innováció területén, valamint minimalizálniuk kell a kitettségüket egyes külföldi alvállalkozók felé termékeik egyes komponenseit illetően.

A cég tájékoztatása alapján az év végére az árbevétel 50 százaléka külföldi piacokról származott, ezen belül pedig 2021-hez képest nőtt az Európai Unión kívüli értékesítés is. A hazai árbevétel nagy része a naperőművi projektekhez kapcsolódott. Felidézték, hogy a társaság együttműködést kötött a transzformátorok vezérlésében világpiacvezető német vállalattal, a Maschinenfabrik Reinhausennel, ősszel pedig bemutatott egy intelligens technológiai fejlesztést, amely a transzformátorok monitoring tevékenységét látja el.

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2020-ban alakult, és nyilvános aukció keretében megvásárolta a tápiószelei Ganz-gyárat és az ahhoz tartozó eszközállományt, továbbá munkaszerződéseket kötött a társaság közel 300 korábbi munkavállalójával. A reorganizáció eredményeként, a vállalat megerősödve, több mint 15 év után újra 100 százalékban magyar tulajdonba került. A vállalat közel 15 országban, köztük számos európai országban, Észak-Afrikában és a közel-keleti régióban van jelen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.