SZÉP-kártya: 2021. december 31-ig megszűnnek az alszámlák közötti határok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2021. április 25-től az év végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok szabadon felhasználhatják SZÉP-kártyájuk különböző zsebein lévő egyenlegeket. Úgy lehet fizetni az elfogadóhelyeken a SZÉP-kártyával, hogy nem kell azzal törődni, melyik alszámlán lévő összeget használjuk fel.

2021. április 25-től egészen az év végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok tetszés szerint szabadon használhatják a kártyán lévő egyenleget fizetésre az elfogadóhelyeken, függetlenül attól, hogy mely alszámlán milyen összeg van. Az átmeneti intézkedésnek köszönhetően várhatóan nem maradnak kihasználatlanul a szállás, illetve a szabadidő alszámlán a COVID-19 járvány megjelenése óta halmozódó összegek.

Átmenetileg kedvezőbbé tett SZÉP-kártya adózás

Az utóbbi másfél évben számos könnyítést vezettek be a SZÉP-kártyára utalt összegek felhasználása, illetve adóterhelése kapcsán. Bár a 2020 január első napján még hatályba lépett az a rendelkezés, miszerint a szolgáltatók pluszköltséget (legfeljebb 3 százalék, de legalább 100 Ft) vonhatnak le a több mint két éve fel nem használt egyenleg terhére, azonban a koronavírus-járvány megjelenése után hamarosan más irányt vett a béren kívüli juttatások kapcsán a jogalkotás.

szép

A járvány okozta negatív gazdasági hatásokra reagálva a kormány több olyan intézkedést is hozott, amely arra ösztönözte a munkáltatókat, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a SZÉP- kártyára utalandó béren kívüli juttatásokra.

  1. Ezek közé tartozott a SZÉP-kártya keretösszegek megemelése, – amely természetesen a munkavállalóknak is kedvez-, illetve a szocho- mentesség bevezetése is. Ezen intézkedések a meghosszabbodó járványügyi helyzetre tekintettel a jelenlegi szabályozás szerint 2021. június 30-ig maradnak hatályban.
  2. A márciusban hatályba lépő 150/2021-es Kormányrendelet felhasználói szempontból hozott ideiglenes könnyítést: a jogszabály lehetővé teszi, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig a 2 évnél régebben a SZÉP-kártyára utalt összegeket a fentebb említett extra banki díjak megfizetése nélkül lehessen felhasználni.
  3. Ezt a rendelkezést egészíti az április 25-én hatályba lépő Kormányrendelet, melynek értelmében az év végéig szabad lesz az átjárás a SZÉP-kártya alszámlák között. Így a kártyatulajdonosra bízva, hogy pl. a szálláshelyre kapott juttatást melegétel vásárlásra fordítsa, ha ezen a nyáron még óvatosságból vagy az egészségügyi körülményei miatt nem tervez nyaralást. De ugyanígy lehetőség van arra is, hogy a teljes szépkártya összeget a járványhelyzet miatt halogatott, várva várt utazásra, városnézésre fordítsa.

Az ideiglenes könnyítések egyértelmű célja, hogy elősegítse a gazdaság újraindítását a koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsillapodását követően. Az előrejelzések szerint a belföldi üdülők, vendéglátók kiemelten nagy forgalomra számíthatnak a szezonban, az azonban nem valószínű, hogy a több, mint egy éves kimaradás azonnal pótolható lenne (a vendéglátóhelyeknek két szezonra jutó belföldi nyaralással és szabadidős program lebonyolításával kellene megbirkózni egy szezon alatt).

A szabad felhasználást megengedő intézkedések lehetőséget adnak a SZÉP-kártyával rendelkező munkavállalóknak arra, hogy a rendelkezésükre álló egyenleget azonnal elköltsék, mert a meleg étel házhoz rendelésével, így havonta nagyobb összeget is elkölthetünk majd vendéglátásra, ami a nehéz helyzetben lévő éttermek, kifőzdék forgalmát erősíti.

A bejegyzés szerzője dr. Kiss Helga, az RSM Hungary adóüzletágának igazgatója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]