Bejegyzések áfacsalás címkével

Legalább 200 milliárdot hozott az online számlarendszer
2019. augusztus 5. Adó

Legalább 200 milliárdot hozott az online számlarendszer

Már több mint 50 millió számla adatait küldték be a vállalkozók a NAV-hoz 13 hónap alatt – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Akár már jövőre 10 százalék alá csökkenhet az adóelkerülés mértéke.

2019. június 21. Adó

Százmilliókat csalt el egy esztergomi számlagyáros

Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

2019. június 21. Adó

Hogyan ne szerződjünk áfacsaló céggel?

Egy nemrég napvilágot látott NAV tájékoztató tételes listát ad azon körülményekről, amelyekből arra lehet következtetni, hogy egy vagyonvédelmi cég áfacsalásban vesz részt hívta fel a Figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

2019. május 23. Adó

Adócsalásból autóversenyeztek

Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség 69 ember ellen, akik autóversenyzői tevékenységük finanszírozására bűnszervezetet hoztak létre, és ezzel mintegy 11 milliárd forintos kárt okoztak.

2019. május 20. Adó

NAV: a személy- és vagyonvédelmi szektor különösen kockázatos

A baranyai őrző-védő cégpiramis elleni vádemelés után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhívja a figyelmet, hogy a területen jellemző a számlázási láncolatokkal elkövetett adókijátszás, adóelkerülés, és a fekete foglalkoztatás, így érdemes utánanézni az adatbázisokban a partnereknek.

2019. május 16. Adó

Édességekkel és zöldségekkel csalták el az áfát

Milliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás egy édességgel, cukorral és zöldséggel kereskedő csoport tagjai ellen, az ügyészség tíz ember letartoztatását kezdeményezte – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Már használható az áfacsalást azonosító uniós eszköz
2019. május 15. Adó

Már használható az áfacsalást azonosító uniós eszköz

 Szerdától használják az uniós tagországok illetékes hatóságai a tranzakcióshálózat-elemző (TNA) eszközt, amelynek köszönhetően gyorsabban tudják  azonosítani és felszámolni az áfacsalással összefüggő gyanús tevékenységeket – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben szerdán.

2019. május 9. Adó

Adócsaló zöldségkereskedő-hálózatot leplezett le a NAV

Több mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a NAV – közölte a szervezet Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

2019. május 8. Adó

Tizenegymilliárdos büntetőügyben 75 ember ellen javasol vádemelést a NAV

Autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot 2012 és 2016 között az a bűnszervezet, amelynek 75 tagja ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölték a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetői szerdán sajtótájékoztatón, Pécsen.

2019. április 16. Adó

Öt év börtön adócsalásért

A Tatabányai Törvényszék adócsalásért jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt egy kereskedőt, aki háztartási gépek áfájának eltitkolásával 300 milliós kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

2019. április 1. Adó

Gigantikus áfacsalási ügyben emeltek vádat

Szlovákiai élelmiszeripari termékekkel összefüggő, kétmilliárdos áfacsalási ügyben emelt vádat nyolc ember ellen a Fővárosi Főügyészség – tudatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben hétfőn.

2019. március 28. Adó

Áfacsalókra csapott le a NAV

Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a NAV munkatársai országos akcióban a közelmúltban – közölte az adóhatóság.

2019. január 31. Adó

Betonacéllal csaltak áfát, öt gyanúsított került őrizetbe

Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Látványosan javul az áfabeszedés – infografika
2018. november 9. Adó

Látványosan javul az áfabeszedés – infografika

Egyre növekvő hatékonysággal szedi be Magyarországon az adóhatóság az általános forgalmi adót. Öt év alatt több mint 9 százalékponttal szűkült nálunk az áfarés, más szóval ennyivel mérséklődött az áfacsalás az országban. Az InfoTandem infografikája.

2018. október 16. Adó

Egymilliárd forintos áfacsalás Borsodban

Egymilliárd forintnál is több kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amelyet a napokban füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi pénzügyi nyomozói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az összehangolt akcióban csaknem ugyanilyen értékben foglaltak le különböző vagyontárgyakat, számlákon lévő pénzt – közölte a NAV sajtóreferense.

Kevesebb kárt okoz az áfacsalás
2018. szeptember 28. Adó

Kevesebb kárt okoz az áfacsalás

2014 és 2016 között kilenc százalékpontot csökkent az áfarés – azaz a költségvetésből kieső áfabevétel – Magyarországon.

2018. szeptember 21. Adó

Gigantikus adóbevetéltől esik el az Európai Unió

A jelenlegi uniós áfarendszer reformjára és az uniós szintű együttműködés javítására van szükség, ugyanis az Európai Unió tagállamai még mindig csaknem 150 milliárd euró áfabevételtől esnek el – közölte az Európai Bizottság pénteken közzétett tanulmányában.

2018. augusztus 16. Adó

Étolajat és kristálycukrot foglalt le a NAV

Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt – közölte a NAV csütörtökön.