3,9 százalék volt az infláció augusztusban
Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak, és az adat megfelel az elemzők korábbi várakozásának.
Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak, és az adat megfelel az elemzők korábbi várakozásának.
Júliusban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbit. Ezzel a vásárlási kedv júliusra elérte az egy évvel ezelőtti szintet – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A kiskereskedelmi üzletek júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban is jelentős volt – erősítette meg kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
A csomagküldő és internetes kiskereskedelem kilőtt, ruházatból, üzemanyagból és járműalkatrészből is jóval kevesebbet vettünk májusban.
2020 májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalék volt – jelentette a KSH.
Áprilisban az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése márciushoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött, a tavaly áprilisi magas bázishoz viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint. Az épületek építése 1,4 százalékkal, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal csökkent – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,7 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 95,0 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek forgalma 97,0 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 36,6 százalékkal csökkent – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Áprilisban 10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az előző év azonos időszakához képest – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A szezonálisan, naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 2,0 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A munkanélküliek átlagos létszáma 187 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalék volt áprilisban a KSH adatai szerint.
A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban mintegy 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedésének üteme tavaly április óta először volt egyszámjegyű.
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Januárban 2,4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).