A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (V. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A levonási jog keletkezésének anyagi feltételei közül az első, hogy a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője adóalany legyen, és ilyen minőségében szerezze be a terméket, igénybe vennie a szolgáltatást.

Anyagi feltételek: keletkezett-e egyáltalán levonási jog? (folyt.)

A termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének adóalanyisága (folyt.)

A C-140/17. sz. Gmina Ryjewo ügyben az érintett település 2005 óta nyilvántartásba volt véve héaalanyként. A 2009. és 2010. év folyamán a település egy kultúrházat építetett. Ezen építkezés keretében számára árukat értékesítettek és szolgáltatásokat nyújtottak, amelyek után megfizette a héát. A kultúrház építésének a befejezésével a kultúrház kezelését ingyenesen a település kulturális központjára bízták. A 2014. év folyamán a település kinyilvánította azon szándékát, hogy ezen épületet áthelyezi saját vagyonába, és annak kezelését közvetlenül maga végzi. Ezt követően a kultúrházat mind ingyenesen a település lakossága rendelkezésére kívánta bocsátani, mind kereskedelmi célokra ellenérték fejében bérbe kívánta adni. Az ellenérték fejében történő használattal kapcsolatban a település kifejezetten kinyilvánította a héát tartalmazó számlák kiállítására irányuló szándékát.

A kérdést előterjesztő bíróság kérdései arra irányultak, hogy az uniós előírásokkal ellentétes-e az, ha valamely közjogi szerv jogosult a tárgyi eszközként beszerzett ingatlan után megfizetett héa levonásának korrekciójára, ha ezen eszköz beszerzésekor egyrészt ez utóbbi jellegénél fogva mind adóköteles, mind adómentes tevékenységekhez felhasználható volt, azonban azt kezdetben adómentes tevékenységekhez használták fel, másrészt pedig e közjogi szerv kifejezetten nem nyilvánította ki azon szándékát, hogy az említett eszközt adóköteles tevékenységhez kívánja hozzárendelni, azonban azt sem zárta ki, hogy azt ilyen célra használja fel.

Az EUB álláspontja szerint kizárólag az eszköz beszerzése időpontjában adóalanyként eljáró személy rendelkezik ezen eszköz tekintetében adólevonási joggal, és akkor vonhatja le az ezen eszköz után fizetendő vagy megfizetett héát, ha azt adóköteles tevékenységeihez használja fel. A levonási jog abban az időpontban keletkezik, amikor a levonható adó megfizetési kötelezettsége keletkezik, azaz a termékértékesítéskor. Ezen elvek alkalmazandók olyan helyzetben is, amelyben az érintett személy egy, a héalevonások korrekciójához való jogra hivatkozó közjogi szerv. Ebből következik, hogy amikor egy közjogi szerv a tárgyi eszköz beszerzésének időpontjában a héairányelv 13. cikkének (1) bekezdése értelmében vett hatóságként, következésképpen pedig nem adóalanyi minőségben jár el, főszabály szerint ezen eszköz tekintetében nem rendelkezik a levonások korrekciójának jogával, még ha ezt követően ezen eszközt adóköteles tevékenységhez rendeli is hozzá.

Hirdetés

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az a kérdés, hogy az adóalany e minőségében járt‑e el a tárgyi eszköz számára történő értékesítésének időpontjában, vagyis valamely gazdasági tevékenység érdekében, ténybeli kérdés, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak az ügy valamennyi körülményére figyelemmel kell vizsgálnia, amelyek közé tartozik az érintett eszköz jellege, valamint az eszköz megszerzése és az adóalany gazdasági tevékenysége céljából történő felhasználása között eltelt idő. E vizsgálat annak ellenőrzésére irányul, hogy az adóalany az érintett tárgyi eszközöket azzal az objektív tényezőkkel alátámasztott szándékkal szerezte‑e be vagy állította‑e elő, hogy gazdasági tevékenységet folytasson, következésképpen adóalanyi minőségben járt el.

A jelen ügyben a település az ingatlan megszerzése során ugyanolyan feltételek mellett járt el, mint az olyan magánszemély, aki épületet kíván felépíttetni, anélkül hogy e célból közhatalmi jogköröket gyakorolt volna. Ebből a héairányelv 13. cikkének (1) bekezdése és az erre vonatkozó ítélkezési gyakorlat alapján az következik, hogy a település az érintett ingatlan megvásárlása során nem hatóságként járt el.

A település a tárgyi eszközként beszerzett ingatlannak a 2010. év folyamán történő megszerzésekor már 2005 óta héaalanyként nyilvántartásba volt véve, azonban csak a szóban forgó épület értékesítését követően nyilvánította ki azon szándékát, hogy azt kereskedelmi célból bérbe kívánja adni. Mindazonáltal az EUB kifejtette, hogy bár az eszköz gazdasági célú felhasználására irányuló, annak beszerzése során kinyilvánított egyértelmű és kifejezett szándéknyilatkozat elegendő lehet annak megállapításához, hogy az eszközt az adóalany e minőségében szerezte be, az ilyen nyilatkozat hiánya nem zárja ki azt, hogy ilyen szándék lehet hallgatólagos.

Jóllehet a beszerzés időpontjában a település kizárólag azt a szándékot nyilvánította ki, hogy azt kultúrházként közcélú használatra rendeli, ez önmagában nem zárta ki azt, hogy az említett ingatlant legalábbis részben gazdasági célokra, például bérbeadási ügylet keretében használják. Így az eszköz jellege, amely az EUB ítélkezési gyakorlata szerint olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni annak meghatározása során, hogy az adóalany e minőségében járt‑e el az ingatlan számára történő értékesítésének az időpontjában, utalhat arra, hogy a település adóalanyként kívánt eljárni.

Hasonlóképpen, ilyen valószínűsítő körülményként értékelte az EUB azt a tényt, hogy jóval az alapügyben szóban forgó ingatlan értékesítése és beszerzése előtt a település már héaalanyként nyilvántartásba volt véve.

Ellenben önmagában nincs jelentősége annak, hogy az érintett eszközt nem azonnal használták fel adóköteles ügyletekhez, mivel a tárgyi eszköz felhasználásának módja kizárólag a kezdeti adólevonás vagy az esetleges későbbi korrekció terjedelmét határozza meg, azonban nem érinti az adólevonási jog keletkezését.

Az EUB a C-45/20. és C-46/20. (E) és (Z) egyesített ügyekben kiemelte: a részben vállalkozás céljára, részben magáncélra használt tárgyi eszköz beszerzése során az adóalany azon döntése határozza meg a héarendszer, és ebből következően a levonási mechanizmus alkalmazását, hogy e minőségében, azaz a héairányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett gazdasági tevékenysége érdekében jár el. Ebből következik, hogy e választás a levonási jog anyagi jogi feltételének minősül.

Ezen ítélet is kihangsúlyozta, hogy bár az eszköz gazdasági célú felhasználására irányuló, annak beszerzése során kinyilvánított egyértelmű és kifejezett szándéknyilatkozat elegendő lehet annak megállapításához, hogy az eszközt az adóalany e minőségében szerezte be, az ilyen nyilatkozat hiánya nem zárja ki azt, hogy ilyen szándék lehet hallgatólagos. Kiemelte: habár ezt a pontosítást a C‑140/17. sz. Gmina Ryjewo ügyben egy közjogi szerv beszerzése kapcsán tette, a pontosítás minden olyan esetre vonatkozik, amikor – az „adóalanyi minőségben” történő beszerzés fogalmának Bíróság által kimondott tág jelentésével összhangban – valamely eszközt az adóalany gazdasági tevékenységéhez használnak fel. A héairányelv tehát a levonási jog biztosítását nem teszi függővé a felhasználásra vonatkozó kifejezett döntés elfogadásától és közlésétől.

A C-734/19. sz. ITH ügyben a nemzeti bíróság egyebek közt arra kérdezett rá, hogy azon termékek és szolgáltatások után előzetesen felszámított héa tekintetében, amelyeket annak érdekében szereztek be, illetve vettek igénybe, hogy azokat adóköteles tevékenységekhez használják fel, fennmarad-e a levonáshoz való jog, amennyiben lemondanak az eredetileg tervezett beruházási projektekről, vagy ilyen esetben korrigálni kell ezen héát.

Ehhez kapcsolódóan az EUB ítéletében emlékeztetett arra, hogy a levonási jog érvényesítéséhez egyrészt szükséges, hogy az érintett személy a héairányelv értelmében „adóalanynak” minősüljön, másrészt hogy az érintett termékeket és szolgáltatásokat adóköteles tevékenységéhez használja fel. Hangsúlyozta, hogy ítélkezési gyakorlatának megfelelően, ha az adóhatóság a vállalkozás által nyújtott információk alapján elismerte ez utóbbi adóalanyiságát, e jogállást később főszabály szerint – a csalás vagy visszaélés esetét kivéve – nem lehet visszaható hatállyal azért visszavonni, mert bizonyos események bekövetkeztek vagy elmaradtak.