A NAV hamarosan küldi a gépjárműadó értesítéseket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gépjárműadó értesítéseket, határozatokat, az első részletet 2023. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni – hívta fel a figyelmet az adóhivatal szerdáai közleményében.

Kiemelték, határozatot kapnak azok, akiknek változott a gépjárműadójuk a tavalyihoz képest. Értesítésben emlékeztetik a fizetésre azokat, akiknek változatlan az adó összege.

Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek, továbbá nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes – írják a közleményben.

Hirdetés


Töltse le ingyenesen „
A 2022. évi őszi adóváltozások” című 3 részes összefoglaló írást!Szerezzen első kézből, a Pénzügyminisztérium szakembereitől információt a 2023. január 1-jén életbe lépett adóváltozásokkal kapcsolatban.Regisztráljon, és azonnal érkezik az anyag első része!

Részletezik, hogy a gépjárműadó első részletét március 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. A határidőkre érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. A fizetési határidőt nem befolyásolja, ha az adózó esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést.

A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában, vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) pillanatok alatt teljesíthető. A korábbi évekhez hasonlóan a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára is befizethető az összeg banki utalással.

Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni – emelték ki. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok banki átutalás és a mobilappos megoldás mellett, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken, vagy az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül is befizethetik adójukat.

Csekk telefonon igényelhető a NAV Infóvonalán (belföldről: 1819, külföldről: +36 (1) 461-1819 hívószám, 3-as menüpont), vagy online a NAV honlapján. A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan küldi mindenkinek, aki rendelkezik elektronikus elérhetőséggel, akik nem, azok postán kapják meg a papírokat – tájékoztatott az adóhivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

2024. május 24.

A közvetett adózás rendszere Egyiptomban (1. rész)

Egyiptom modern áfa-szabályozása 2016-ra datálható, ekkor lépett életbe az új áfa-törvény, amely felváltotta a korábbi termék-szolgáltatás jellegű adót. A törvény két jelentős módosításon esett át, először 2020-ban, majd 2022-ben.