Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hagyomány szerint Luther Márton 500 éve, 1517. október 31-én szögezte ki az wittenbergi vártemplom kapujára 95 tézisét. Erre emlékezve háromrészes sorozatban mutatjuk be a reformáció előzményeit, Luther életét, illetve a 95 tétel adózási vonatkozásait.
„Caedite eos. Novit enim Dominus qui sunt eius”
„Öljétek meg mindet, Isten megismeri az övéit.”
(Arnaud Amaury pápai legátus szavai 1209-ből, mielőtt Béziers városának 15 ezer katolikusát és kathárját legyilkolták)
A reformációnak sok évszázados, sőt nem túlzás azt állítani, hogy másfél évezredes előzményei voltak.
A teológiai, hitelvi problémák mellett gazdasági, pénzügyi, annak részeként adózással kapcsolatos gondokat is felvetettek az egyház működésével, tanításaival elégedetlenek. Ez utóbbi problémakör gyakran teológiai „csomagolásban” jelent meg. Mind a megújítást akarók, mind annak ellenzői a teológiai érveket vették elő a másik oldal meggyőzésére, nem ritkán legyőzése, megsemmisítése céljából.
Luther Márton fellépéséig számos reformmozgalom alakult ki, ezek azonban nem vezettek eredményre, az egyház belső reformjára nem került sor, vagy ha mégis hoztak erre vonatkozó előírásokat, azok betartása, betarttatása már nem volt eredményes.
Az esszénusok
A gyökerek egészen Jézus Krisztus koráig, illetve részben még annál is régebbre, egészen a Krisztus előtti második századig vezetnek vissza. Jonatán Makkabeus (Kr.e. 160-142) idejében már működött az esszénusok közössége. Az esszénusok a mózesi törvények betartását hirdették, elvetették a városi bűnöket, a kapzsiságot, szemben álltak a jeruzsálemi papság elvilágiasodásával. Szerény tiszta életmódjuk volt, hosszú ideig éltek. Mozgalmuk a jeruzsálemi templom pusztulásával (Kr.u. 70) szűnt meg, illetve beolvadtak más zsidó és keresztény közösségekbe.
Jézus tanaiban, az Újszövetségben az esszénusok számos tanítása megjelent, így a tiszta élet, a szegénység hirdetése is. Tanítványai, az apostolok is vállalták a szegénységet, de másokat is meggyőzött Jézus példamutatása, hogy a gazdagságot el kell utasítani, támogatni kell a szegényeket, sőt fel kell vállalni magát a szegénységet is. Egyes vélemények szerint magának Jézusnak is jelentős esszénus kapcsolatai voltak.
A bogumilok
A kereszténység terjedésével az üldözött egyházból előbb megtűrt, majd elfogadott, még később államegyházi státusz alakult ki a Római Birodalomban. Az egységes Birodalom bukása sem akadályozta a kereszténység további terjedését, az nem csak a két részre szakadt birodalomban hódított, hanem gyakran annak határain kívül is.
A pápai intézmény létrejöttével egy centralizált, hierarchikus felépítésű egyházszervezet alakult ki, amely támogatta a világi hatalmat, és a világi hatalom is támogatta az egyházi hatalmat. Ez utóbbi „viszonttámogatás” nem csak ideológiai jellegű volt, hanem igen erőteljesen anyagi jellegű is, illetve az egyháznak és tagjainak sajátos státuszt biztosítottak a Római Birodalomban, majd a bukását követően kialakult keresztény államokban is.
Az egyik legfontosabb anyagi forrása volt a keresztény egyházaknak a tizedszedés lehetősége, amelyre hivatkozási alapul az Ószövetség szolgált, de Jézus példabeszédei is megerősítették, hogy az egyház fenntartása, működése céljából szükséges a hívek hozzájárulása is.
A kereszténység terjedésével ezek az anyagi források egyre bőségesebbek lettek, az egyházi hierarchia magasabb szintjein a krisztusi szegénységet ugyan hirdették, de egyre kevésbé gyakorolták, a püspökök, bíborosok, a pápa és környezete igen fényűző életmódot folytatott, nem kis megütközést keltve a hívek egy részében, de talán még ennél is jelentősebb volt az egyházi hierarchia alsóbb szintjein elhelyezkedők megütközése.
A VII. században tűnt fel egy gnosztikus eredetű vallási szekta először Kisázsiában, majd a mai Bulgária területén. Őket nevezték bogumiloknak vagy Isteneseknek (Бог милуйъ = könyörülj Istenem).
A bogumilok szervezet (tehát hierarchia) nélküli egyházat hirdettek, megtagadták az adó (így a tized) megfizetését is, teológiai nézeteikkel szembefordultak a pápa vezette egyházi tanokkal (pl. elutasították a Szentháromság elméletét, Jézus isteni eredetét, Mária tiszteletét, a házasság szentségét, a csecsemők és gyermekek keresztelését).
A bogumilizmus tanait a bolgár királyi ház is átvette, a tanok egész Európában elterjedtek, számos követőjük volt Itáliában, a Frank Birodalomban, sőt még Britanniában is. A bogumilok élénk kapcsolatokat tartottak a nyugaton megjelent, szintén a megújulást hirdető vallási irányzatokkal, így a patarénusokkal, a valdensekkel, a kathárokkal.
A bogumilizmus terjedése Európában a 10-15. század között
A római egyház ezeket a tanokat eretneknek minősítette, több háborút is indítottak a bogumilok ellen, ezekben a kialakuló Magyar Királyság is részt vett egészen a törökök térhódításáig.
A törökök által meghódított területeken élő bogumilok, kathárok iszlamizálódtak, belőlük eredeztethető a bosnyák nép.
Kathárok
A X. század közepén a dél-franciaországi Languedocban tűnt fel, nem kis részben a bogumil eszmék hatására, a kathárok mozgalma. Nevüket maguk a görög „katharosz” = „tisztultak” (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik. Másik elnevezésük az albigens, mely a Franciaországi Albi városa nevéből ered.
A kathárok kiűzése Carcassoneból
A római egyház szervezeti rendjét, világi életmódját elutasították, természetesen adót sem voltak hajlandóak a római egyház javára fizetni. Hitelveikben elutasították a bűnnel terhelt fizikai világot, az erkölcsös szegénységet hirdették, céljuknak a hit általi megigazulást tekintették. A nőket teljes mértékben egyenrangúnak tekintették a férfiakkal, ami egy olyan világban, ahol a nőket tisztátalannak, bűnösnek tekintették, megbotránkoztatta a római egyház vezetőit.
Ennél is nagyobb gondnak tekintették azt, hogy az esküt bűnnek tartották. Egy olyan világban, ahol az emberek túlnyomó többsége írástudatlan volt, mindenfajta megállapodást (házasság, kereskedelmi szerződés) esküvel fogadták meg, így e tanukat a fennálló rend elleni legnagyobb támadásnak minősítették.
Az egyházi hierarchia saját létét is veszélyeztetve látta a kathárok által, ezért a világi hatalmakkal szövetkezve (azokat utasítva) a XI. század elejétől több alkalommal kivégezték az elfogott kathárokat. Ilyen eseményre került sor például 1022-ben Toulouse városában.
Ezek a megtorló akciók kevés eredményt hoztak, a mozgalom rendkívül népszerű volt, a dél-francia területeken kiszorította a katolicizmust, sok egyházi és világi vezető is a kathárok mellé állt.
III. Ince pápa 1198-ban elhatározta a kathár mozgalom megtörését. Először békés eszközökkel, követek küldésével próbálkozott, majd azok eredménytelenségét követően 1207-ben keresztes hadjáratra szólította fel VIII. Lajos francia királyt, a résztvevőknek ugyanazokat a kedvezményeket és feloldozásokat biztosítva, mint a szentföldi keresztes hadjáratok résztvevőinek.
Ez volt az első olyan háború – Szent Háború néven –, amit keresztények viseltek keresztények ellen a kereszt jegyében.
A háború 1229-ben fejeződött be, de a kathárok mozgalma nem szűnt meg, csak a „föld alá” kényszerült. Jelképesnek tekinthető Montsegur várának ostroma, ahol a királyi seregek legyőzték a várvédőket. Az élve maradt kathárokat hitük megtagadására szólították fel, akik ezt nem teljesítették, máglyára kerültek. 220-an haltak aznap máglyahalált. Az utolsó kathár erőd, Quéribus 1255-ben esett el.
Montsegur vára (bal alsó sarokban az emlékmű)
Illés Gyula „Tiszták” címmel drámát írt a kathárokról, de több regény és film is szól róluk.
Végül egy megjegyzés: A cikk mottójául választott idézetet a katolikus lexikonok nem fogadják el valósnak. Az viszont tény, hogy Arnaud Amaury a pápának ezt írta: „Sem kor, sem nem, sem rang nem mentett meg senkit”.
Patarénusok
A pataria mozgalmat (követőik a patarénusok) milánói kereskedő-polgárok indították el a XI. század közepén, akik tiltakoztak az egyre terjedő szimónia (egyházi tisztségek adásvétele) ellen, illetve a Szentírással ellentétesnek tartották a papok házasságkötését. A mozgalomra – természetesen hatással vopltak a bogumil és kathár eszmék is.
A papi házasság támogatóit nevezték nikolaitáknak, ennek bibliai hivatkozása megtalálható a Jelenések könyvében:
|
Jel 2:6, 14-15 Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni – én is gyűlölöm őket. De van némi kifogásom ellened. Élnek köztetek olyanok, akik Bileám tanításához ragaszkodnak, aki kioktatta Bálákot, hogy áldozati hús evésére és erkölcstelenségre csábítsa Izrael fiait. Olyanok is élnek köztetek, akik a nikolaiták tanításához ragaszkodnak. |
Maga a patarénus kifejezés guberálót jelent, ellenzőik illették ezzel a szóval az egyházi reformokat követelőket.
A mozgalom polgárháborúba torkollott, amelyben a német-római császár a nikolaiták, a patarénusok a pápaság mellé álltak. A polgárháborút követően anarchia alakult ki. Mivel a patarénusok adót nem fizettek, a városok – így Milánó is – elszegényedtek.
A rend lassan, csak 1086 után állt helyre, mikor a reformpárti III. Anzelmet beiktatták milánói érseknek, de ekkor már VII. Gergely ült Szent Péter trónján.
Kathár emlékmű Montsegur vára alatt (a máglya helyén), jól látható rajta a jobb oldalon is kiemelt kathár kereszt
VII. Gergely pápa reformjai
Az egyház működésével, belső rendjével a pápák sem voltak (mindig) elégedettek. A legfontosabb problémáknak az egyházi tisztségek adásvételét, a papok házasságkötését, erkölcstelen életmódját tekintették. Többször is adtak ki bullákat a változások érdekében, de ezek nem érték el a kívánt hatást.
A pápai trónra 1073-ban került VII. Gergely pápa (pontifikátusának vége: 1085). Személyét leginkább a Canossa járásról ismerjük (IV. Henrik német-római császár 1077-es vezeklése).
VII. Gergely pápa 1074 márciusában reformzsinatot hívott össze Lentenben. Fő programpontjai a következők voltak:
– Az a klerikus, aki papi méltóságát (legyen az akármilyen rangú) pénzért vásárolta meg, azonnal hagyjon fel egyházi szolgálataival.
– Az, aki hivatalt, egyházi birtokot vagy jogot vásárolt, azt köteles visszaszolgáltatni.
– Az, aki bűnös a papi bujaság vádjában, köteles feladni egyházi szolgálatát.
– A hívek kötelesek megtagadni a fenti vétkekben bűnös papoknak a miselátogatást és bármilyen más kapcsolatot.
Az elfogadott határozatokat Gergely ráerőltette az egyházi fennhatósága alá tartozó országokra, de ez nem ment egykönnyen. A császárral való konfliktus is ennek végrehajtása miatt robbant ki, amely a császár kiközösítéséhez és Canossa járásához vezetett. A pápa – egyelőre – megnyerte az invesztitúraharcot.
Canossa járás
A reformfolyamatban is csak egyelőre volt eredményes a pápaság, VII. Gergely halálát követően még a korábbiaknál is nagyobb mértékbe elhatalmasodott az egyházi tisztségek adásvétele, illetve az erkölcsös életmódban sem mutattak példát az egyházfiak. Nem véletlen, hogy Dante külön részt szentel nagy művében, az Isteni színjátékban a szimóniának, erkölcstelen életmódjáról pedig talán az 1492 és 1503 között uralkodó VI. Sándor (Borgia) pápa híresült el legjobban.
Valdensek
A Vald Péter (1140-?1217, Pierre Valdes, Waldus, Valdo) nevéhez kötődő valdens, vagy más elnevezéssel a lyoni szegények mozgalma a XII. század végén alakult ki a Franciaországi Provenca-ban. Vald Péter sok követőre talált, őket nevezzük valdenseknek.
Vald Péter gazdag kereskedő volt, aki vagyonát a szegényeknek ajándékozta, majd vándorprédikátor lett. Nézeteiben nem távolodott el a kereszténységtől, a Bibliát tartotta a hit alapművének, egyes részeit le is fordíttatta (ez az ún. lyoni Új Testamentum). Elutasította viszont a pápai és világi tekintélyeket, hierarchiát, tagadta a purgatórium létezését, a búcsút (ennek adózási vonatkozásairól már írtunk korábban, sőt még a halottakért mondott imát is.
A halottakért mondott ima jó bevételi forrást jelentett a korabeli egyházi intézményeknek, mivel a végrendeletek sokszor tetemes összegeket hagytak arra a célra, hogy az egyházi személyek imádkozzanak az elhunytakért (nevezhetjük ezt akár a halottak adójának is). A több száz, de volt, amikor tízezer ima árát meg kellett fizetni!
Vald Péter már azzal is eretnekséget követett el, hogy világi személyként magyarázta a Szentírást. Erre csak egyházi személyek voltak jogosultak, akik tudtak latinul is olvasni. A bibliafordítás viszont lehetőséget biztosított arra, hogy mások is elolvassák az igét. A lyoni püspök betiltotta ezt az új apostoloskodást.
Vald Péter szobra a wormsi Luther-emlékművön
Mivel a valdensek az egyházi intézmények alapjait támadták, és különösen annak bevételi forrásait veszélyeztették az 1179. évi harmadik lateráni zsinat a katarokkal együtt elítélte Vald Péter mozgalmát, 1184-ben pedig a veronai zsinaton III. Lucius pápa eretnekségnek nyilvánította a valdens tanokat.
A valdensek viszont ettől kezdve még radikálisabbak lettek, közeledtek a kathárokhoz, elvetették az egyházi hierarchiát, a szentségeket, a búcsút, a tizedet, és megtagadták a fegyverfogást.
A kathárok ellen indított keresztes hadjáratnak célja volt a valdens mozgalom felszámolása is, a hadjárat Provence-t romlásba döntötte. A valdensek svájci és német területekre menekültek, később sokan az amerikai kontinensen hoztak létre gyülekezeteket. Egyes követőik 1823-ban a lutheránus egyházhoz csatlakoztak.
Assisi Szent Ferenc
Csak röviden említjük meg Assisi Szent Ferencet (1182-1226), akit a ferences rend alapítójaként is tisztelünk.
Ferenc, vagy olaszosan Francesco gazdag kereskedőcsaládban született, igen léha életmódot élt, de 1203-ban megváltozott a felfogása. Szegénységi fogadalmat tett, követőkre talált. Rendházának szabályait 1209-ben III. Ince pápa (aki kiközösítette a kathárokat és a valdenseket is) hagyta jóvá 1209-ben.
Ferenc testvér (akit soha nem szenteltek pappá), Frater Francesco nem támadta az egyházi hierarchiát, a teológiai tanításokat, de sajátos példamutatásával mégis irányt mutatott a krisztusi útmutatás megvalósításának módjára. Ferenc 1215-ben találkozott (a később szintén szentté avatott) Domonkossal, aki egy másik rendet alapított, hasonlóan a krisztusi szegénységet és alázatosságot hirdetve.
Assisi Szent Ferenc beszélget a madarakkal
Mindkét rend sajátos válasz volt az egyház működésével kapcsolatos problémákra, ezért helyük kell legyen a reformációs folyamat bemutatásánál!
Annak pedig elég világos üzenetértéke van, hogy a jelenleg regnáló pápa a Ferenc nevet választotta.
John Wycliffe
John Wycliffe (1330 körül – 1384) felkészült egyháztudósként szerette volna az egyházat megújítani. Támadta az egyház gazdagságát, hatalmát, a szentségek rendszerét. A hit mércéjének a Bibliát tekintette. Bibliafordítása szinte olvashatatlan, mégis óriási jelentősége volt a nemzeti nyelvű Biblia létrehozásában.
Wycliffe-t megpróbálták tanai visszavonására kényszeríteni – sikertelenül. Valószínűleg Britannia Rómától való távolsága is szerepet játszott abban, hogy élete végéig papi hivatást tudott betölteni. Halála után követői, a lollardok vitték tovább tanításait, de a mozgalom a brit történelem viharaiban szép lassan elenyészett.
Sokkal jelentősebb hatása a későbbi reformmozgalmakra és személyekre, így például Husz Jánosra és Luther Mártonra.
Kiemelkedő érdeme volt Wicliffe-nak a Biblia nemzeti nyelven való olvasása (és magyarázata). Ez sokaknak, még a nőknek is késztetést jelentett az olvasás tudományának megtanulására. Ez egyébként a valdens mozgalomról is elmondható!
Husz János és a husziták
Husz János (1371-1415) cseh pap, egyetemi tanár volt, a királyné gyóntatójaként igen közel került az uralkodóhoz is.
Husz egyetemi katedrájáról támadta a pápaság hatalmát, a hirdetett teológiai tanokat (így például a kiközösítés értelmét). Tanaiért – pápai felhatalmazás alapján – a prágai érsek kiközösítette, majd amikor Husz nem jelent meg a pápai idézésre Bolognáéban, a pápa ismét kiközösítette.
Luxemburgi Zsigmond német-római császár (aki Vencel cseh király féltestvére volt) A pápa és Husz közötti ellentétek elsimítása végett Huszt császári menlevéllel Konstanzba hívta. Husz annak ellenére, hogy megtiltották neki a misézést, istentiszteletet tartott. Ezt követően lefogták, bíróság elé állították, megpróbálták 30 pontból álló tanainak visszavonására kényszeríteni. Husz nem vonta vissza tanait, ezért 1415. július 15-én máglyahalálra ítélték, amelyet még aznap végre is hajtottak.
Husz János megégetése
|
Részletek Husz János 30 pontjából: 8. Azok a papok, akik bármely módon bűnös életet élnek, megszentségtelenítik a papi hatalmat, s mint hűtlen gyermekek, hitetlenül vélekednek az egyház hét szentségéről, a kulcsok hatalmáról, a hivatalokról, a fenyítékekről, az erkölcsökről, a szertartásokról, az Egyház szent dolgairól, az ereklyék tiszteletéről, a búcsúkról és a papi rendekről. 9. A pápai méltóság a császárságból nőtt ki, a pápa tekintélye és hatalma a császári hatalomból származott. 12. Senki sem lehet Krisztusnak vagy Péternek a helyettese, ha nem követi őt erkölcseiben; mivel semmiféle másfajta követés ennél nem alkalmasabb, s nem is kapja meg enélkül senki Istentől a helyettesítői hatalmat; ahhoz a helyettesítői hivatalhoz ugyanis szükséges mind az erkölcsök azonossága, mind a megbízó tekintélye. 13. A Pápa nem igazi és hiteles utódja az apostolok fejedelmének, Péternek, ha Péterével ellentétes erkölcsök szerint él. Mert ha az anyagiakat keresi, akkor Iskarióti Júdásnak a helyettese. Hasonlóképp a bíborosok sem igazi és hiteles utódjai Krisztus többi apostola kollégiumának, hacsak nem élnek az apostolok módján, s nem tartják a mi Urunk Jézus Krisztus parancsait és tanácsait. |
Husz János követői voltak a husziták. A két huszita irányzat – kelyhesek és táboriták – szemben állt a katolikus egyház tanításaival, közülük a radikálisabbak a táboriták voltak. A hit nevében a pápák több alkalommal is fegyveres hadjáratot kezdeményeztek a husziták ellen. A végső csatára 1620-ban került sor Fehérhegyen, ahol a husziták vesztettek. A huszitizmus, mint vallás ugyanakkor nem szűnt meg, a csehek 0,4%-a ma is ezt a vallási irányzatot követi.
